Bölcsészből vált a vizek urává Vásárhelyi Pál

2024. április 8. 08:20 Múlt-kor

A Tiszavölgyi Társulat 1846. április 8-i ülésén, a pesti Károlyi-palotában parázs hangulat uralkodott. A szavazást követő feszült légkörben a leszavazott és megrendült Vásárhelyi Pál emelkedett szólásra, de a keserű mérnöknek csak egy felkiáltásra futotta az erejéből: „Megölik a Tiszát!” A korabeli krónikák szerint a vízépítő szakembernek ezek voltak az utolsó szavai, mielőtt a halálos szívroham a földre döntötte.

Vásárhelyi Pál

Korábban

Filozófusból mérnök

Az 1795. március 25-én, a mai Szlovákiához tartozó Szepesolasziban született Vásárhelyi Pál az eperjesi líceumban tanult filozófiát, majd a bölcsészetet maga mögött hagyva a mérnöki tanulmányok felé fordult. Diplomáját 1816-ban, a hazai mérnökképzés fellegvárában, a II. József alapította pesti Institutum Geometricumban, azaz a Pesti Tudományegyetem Mérnöki Intézetében szerezte meg.

A 19. század elejére Magyarország legnagyobb folyóinak (Duna, Tisza, Körösök, Dráva) szabályozására egyre nagyobb igény jelentkezett a bécsi udvar, a part menti földbirtokosok és az érintett városok részéről. Az árvízvédelem és a folyami közlekedés fejlesztése ugyanis egyre sürgető gazdasági igénnyé vált. A folyószabályozások egyik elengedhetetlen feltétele volt a megbízható vízrajzi térképek előállítása, amelyek a mérnökök közbenjárása nélkül nem készülhettek volna el.

A Mérnöki Intézetben magas szintű képzés folyt, így Vásárhelyi Pál kiváló alapokkal hagyta el az intézetet. 1819-től a Körösök vízrajzi felmérésében Huszár Mátyás irányítása alatt dolgozott, majd a Duna térképészeti munkálataiba kapcsolódott be. 1829-től a Duna Pétervárad-Orsova közötti, nagy kihívást jelentő szakaszának a térképészeti munkáit vezette, majd 1833-tól az al-dunai szabályozás szakmai vezetője lett. Vásárhelyit Széchenyi István választotta ki a feladatra, a „legnagyobb magyar” ebben az időben királyi biztosként vezényelte az Al-Duna szabályozás munkáját.

Robbantással teremtett harmóniát

Az al-dunai szakasz kemény kihívásokat tartogatott. Vásárhelyi és Széchenyi komolyan vették a feladatot, és 1833 végén Angliába utaztak, ahol többek között a víz alatti sziklarobbantásokról szereztek tapasztalatokat. Vásárhelyi Angliából hazatérve, 1837-re befejezte az al-dunai hajóvontató út kiépítését. A tervei alapján végzett mederrobbantások eredményeképpen valósult meg a Déli-Kárpátokban fekvő Vaskapu-szoros részleges szabályozása.

Mednyánszky László festménye a Vaskapuról

A mai Románia és Szerbia határán fekvő Vaskapu-szurdokvölgy a nagy sodrás és a kiálló sziklák miatt korábban csak magas vízállás esetén volt hajózható, de Vásárhelyi terveinek köszönhetően a gőzhajók már közepes vízállás esetén is át tudtak rajta haladni. Az al-dunai tervezések mellett, az 1830-as években Vásárhelyi megbízást kapott a Helytartótanácstól a szegedi Tisza-szakasz és a Maros-torkolat rendezési terveinek az elkészítésére is.

Vásárhelyi 1841-től központi hajózási felügyelőként a Száva szabályozási munkálatait, illetve a Fertő-tó levezető csatornájának az építését irányította, amely lehetővé tette a Hanság földterületeinek megművelését. 1843-ban elkészítette Magyarország vízrajzi térképét.

A Tisza megszelídítése

A vízépítő mérnök utolsó nagyszabású munkája a Tisza szabályozási tervének elkészítése volt. A felmérési munkálatok már 1834-ben megindultak, miután az al-dunai szabályozás irányítója, Széchenyi István gőzhajóval letesztelte a Tisza alsó szakaszának hajózhatóságát. Világossá vált, hogy valamit kezdeni kell a végeláthatatlanul kanyargó folyóval, nem beszélve a Tisza hatalmas árterületeiről. Széchenyi ekkor ismét Vásárhelyihez fordult.

Vágó Pál festménye az 1879-es szegedi árvízről (Kép forrása: Wikipédia/ Vágó Pál - Somorjai Ferenc anyaga/ CC BY-SA 3.0)

A mérnök a Tisza szabályozási tervére két változatot is készített. Az első a Felső-Tisza vidékén keletkező árvizek megakadályozását célozta meg, míg a második már egy átfogóbb, az egész Tisza-völgyet érintő szabályozási terv volt, amelyet 1846. március 25-én nyújtott be a Helytartótanácsnak. Vásárhelyi tervében 122 kanyarátvágást javasolt, nem véletlenül, hiszen az össze-visszakanyargó Tisza folyási útja a folyóvölgy hosszának kétszerese volt. Az óriási kanyarok átvágásával az árvizek levonulását is meg lehetett gyorsítani.

A folyó nagyon lassú lefolyása és csekély esése miatt, a kialakítandó töltéseket pedig úgy tervezte meg, hogy azok ne legyenek túl szélesek, így az irdatlan víztömegnek sebesebb lefolyást biztosítsanak. Vásárhelyi Pál az elképzeléseinek gyakorlati megvalósítását nem élhette meg. Terveit nem csak a Helytartótanácsnak, hanem a Széchenyi kezdeményezésére létrejövő, a Tisza szabályozására létrehozott Tiszavölgyi Társulatnak is jóvá kellett hagynia.

A társulat 1846. április 8-án tartotta ülését a pesti Károlyi-palotában. Vásárhelyi költséges és grandiózus terve heves vitát váltott ki az értekezleten. Az ellentábor Pietro Paleocapa vízimérnök tervei alapján ellenezte a Tisza szűk gátak közé szorítását, és egy olcsóbb megoldás, a nagyobb árterek megtartása mellett érvelt. Vásárhelyi az ülésen megpróbálta megvédeni álláspontját, de a heves diskurzust nem bírta a szíve, és a tárgyalás kellős közepén összeesett. A szívrohamot a mérnökzseni nem élte túl.

A Tisza szabályozása még az 1846-os évben Tiszadobnál, Széchenyi első kapavágásával indult meg. A folyó szabályozása végül több évtizedes folyamat lett, és csak az 1879-es szegedi árvíz után vált nyilvánvalóvá a Vásárhelyi által hirdetett egységes, a Tisza-völgy teljes szakaszát egy egységként kezelendő folyó- és árvízszabályozási koncepciójának szükségessége. Az 1880-as évek közepétől a folyószabályozási és ármentesítési munkálatok már teljes egészében állami irányítással zajlottak. Az átfogó szabályozásnak köszönhetően a Tisza eredeti hossza 1419 km-ről 966 km-re csökkent. A Tisza mentén 4000 km hosszú gátrendszer került kiépítésre, amely közel 20 ezer négyzetkilométernyi területet árvízmentesített.