2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Bár nemzetközi egyezmények védik, a Titanic roncsa idővel teljesen el fog tűnni

2022. április 15. 08:56 Múlt-kor

Felderítési kísérletek

A vagyonos utasok rokonsága már napokkal a hajó katasztrófája után elhatározták, hogy felkutatják és kiemelik a Titanic roncsait. Miután szembesültek vele, hogy a korabeli technológiával ezt lehetetlen kivitelezni, a holttesteket szerették volna kiemeltetni, többek között a hajó mélységben történő darabokra robbantásával.

Később felmerült, hogy elektromágneseket csatolnának a fedélzetre, hogy azzal emeljék ki. Valamennyi ehhez hasonló ötlet megmaradt a gondolatkísérletek szintjén, ráadásul ezek többnyire csak akkor működtek volna, ha a hajótest egyben marad.

1980 és 1983 között Jack Grimm, egy texasi olajmágnás három expedíciót is indított, hogy megtalálják a Titanicot. 1981-ben egy propellert véltek felfedezni, és Grimm be is jelentette, hogy megtalálták az elsüllyedt hajót, ám a tudományos közélet kételkedett az eredményben. Amikor visszatért a helyszínre, nem lelte nyomát a hajónak.

A roncsok valódi helye vélhetően már korábban is ismert lehetett. A második világháborút követően már léteztek azok az ultrahangos szonárok, amelyek lehetővé tették a nagy mélységben nyugvó hajóroncsok felderítését. Sőt, az 1950-es években már hadrendbe állítottak olyan atom-tengeralattjárókat, amelyek a tenger fenekén nyugvó nagy fémtömegeket navigációs pontként használták, mivel a radarjaikon anomáliát okoztak ezek a roncsok. Csakhogy ez katonai titoknak minősült.

A Titanicot felderítő Robert Ballard oceanográfusnak régi álma volt megtalálni az elsüllyedt óceánjárót. Már 1977-ben kísérletezett a hajó megtalálásával, de az akkor használt technológiai megoldás nem vált be. Ballard a Woods Hole Oceanographic Institute-nál dolgozott, és mélytengeri roboteszközök kifejlesztésén munkálkodott. Ezeket alapvetően nem a Titanic keresésére találták ki, hanem az Egyesült Államok haditengerészete bízta meg Ballardékat, hogy két elsüllyedt atom-tengeralattjáró roncsait derítsék fel velük.

1985-ben az USS Threshert és az USS Scorpiont a keresőcsapat megtalálta a kiszabott határidőn belül. Ballard és csapata a flottával kötött előzetes megállapodás értelmében a maradék időt a rendelkezésükre álló eszközökkel együtt a Titanic keresésére fordíthatták. Így végül 1985. szeptember 1-jén, 73 évvel a hajó elsüllyedése után, megpillantották az első darabokat a tenger fenekére süllyedt óceánjáróról.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A Titanic hatalmas hajócsavarjaiA hajó első osztályának híres nagy lépcsőjeA Titanic kormányzómotor-hídjaAz orosz MIR I merülőjármű útnak indítása a Titanic roncsáhozA hajón látható jellegzetes vöröses képződményeket az acélt felemésztő baktériumok hagyták az évtizedek soránA MIR I bevilágítja a roncsotTányérok a Titanicról a hajó közelébenA hajó egyik bronz padja a tengerfenékenA Titanic tatja a félig a tengerfenékbe temetett hajócsavarok egyikével
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár