Bár megbundázták a házassági nyereményjátékot, korántsem volt egyszerű dolga az ifjú párnak 1932-ben

Bunda méretre szabva

Álmodozók, tessék hát pályázni – szólította fel a lap az olvasóit –, hisz mindenki „igényjogosult”, aki megfelel az egyetlen feltételnek, a szegény lányságnak. A „legfeljebb tíz nyomtatott sorba” sűrített életkörülményeket pedig „előkelő irodalmi és társadalmi személyekből összeállított zsűri” bírálja majd el. Az esküvőre a film bemutatójának napján kerül sor, a menyasszony egyik tanúja Zágon, a másik pedig a filmben a vőlegényt alakító hősszerelmes ikon, Wolf Albach Retty lesz. (Nem lett, ellenben évekkel később leginkább Romy Schneider apjaként emlegették.)

A megcélzott olvasók – akik hétről hétre leperkálták az álomvilágba való 60 filléres belépőt, vagyis megvették a luxus-, illetve a luxuspótló cikkek hirdetéseivel teli Színházi Életet – nemcsak hozzászokhattak az efféle csalikhoz, már-már el is várták azokat, s titokban reménykedtek, hogy egyszer talán az ő álmaik beteljesülésére is sor kerülhet.

Hangosan, persze sokadik csalódásuk tapasztalatával, inkább azt hangoztatták, hogy umbulda úgyis az egész. „Rég el van már döntve, ki lesz a nyertes” – morgolódott magában a képes hetilap ominózus felhívását megpillantva a későbbi „befutó” kisasszony is.

A végül kelengyét és lakásbútort – s nem mellesleg mennyasszonyi ruhát is – elnyerő 22 esztendős, kereskedelmi iskolát végzett, németül és franciául is beszélő, s a háztartást betegeskedő édesanyjától átvevő budapesti S. Erzsike nem mondható, hogy túlontúl figyelemreméltó szöveggel pályázott volna az utolsó utáni pillanatban: „Vannak csodák, ismételgetem magamban (…) s bár semmi olyan érvet nem tudok felhozni, ami pályázótársaim közül kiemelne, mégis remélem, hogy a mélyen tisztelt bírálóbizottság nekem fogja juttatni a kitűzött díjat”.

„Álmomban sem gondoltam volna arra, hogy ezúttal a »bunda« rám van szabva” – vallotta meg sok évvel később „Székely Erzsike” a lányának és fiának írt visszaemlékezésében. Volt ugyanis egy „csoda”, nevezetesen az, hogy a szegénylány-verseny győztesének nővére az amerikai filmkonszern budapesti leányvállalatánál állt alkalmazásban, mi több a propagandaosztályon dolgozott. Így közelről látta a rögtönzött reklámötlet kivitelezése körüli kapkodást. Azt például, hogy a pályázatok csak zúdulnak, ám a tekintélyes zsűrinek nyoma sincs, az esküvői toalettet felajánló divatszalon viszont naponta telefonál, elvégre a méretre készülő esküvői ruha varrásakor nélkülözhetetlen a menyasszony.

Alighanem az idő szorítása is közrejátszott abban, hogy az egyébiránt roppant bátortalan nővér vett egy mély lélegzetet, s azzal a vakmerő kérdéssel fordult a főnökéhez: „Igazgató úr, kérem, nem lehetne az a szegény kislány az én húgom?” A beszélgetés rövid volt, ám annál hatékonyabb. A főnök, Guttmann Károly miután alaposan kikérdezte beosztottját, s megbizonyosodott róla, hogy az ajánlott leányzó a szegénységi feltételeknek megfelel, nem „trampli”, sőt fotogénnek mondható, a bemutató előtt tíz nappal rábólintott erre a megoldásra.

A továbbiak a már említett (a családi archívumban eddig féltve őrzött) magánkrónikából rekonstruálhatóak. „Mi lesz, ha kiderül az egész, még bajba kerülünk” – aggályoskodott például a kijelölt főszereplő, akinek idézett „pályázatát” is a nővére vetette papírra. A história a vőlegénynek, Török Tibornak sem igen tetszett, csak hát a jegyesség már a harmadik évébe lépett, s ha elektroműszerészi állásából nem bocsátották is el, a gazdasági válságra hivatkozva éppen csökkentették a fizetését. Így aztán „mindenki beadta a derekát”.

Az idő előtt főhadnagyként nyugdíjazott papa maradék kapcsolatait latba vetve beszerezte a házasságkötéshez szükséges iratokat, s még soron kívüli időpontokat is kialkudott a polgári és a templomi esküvőhöz. Az állástalan menyasszony, aki bedolgozó varrónőként jutott csak némi keresethez, éjszaka dolgozott, hogy aztán délelőttönként modellt állhasson a ruhaszalonban. A férjjelölt pedig csak az utolsó utáni pillanatban mert rendkívüli szabadságot kérni.

„Már holnaptól? Talán nem tudta, hogy nősül, vagy olyan sürgős?” – viccelődött cinkosan kacsintva a fogaskerekű vasút főmérnök-főnöke, de a vőlegény ezúttal szó nélkül nyelte le a tréfát. S mert nem vágott sértődötten vissza azzal, hogy arája jogosan viseli majd az esküvőn az érintetlenségét jelképező mirtuszkoszorút, megkapta a kért szabadnapokat.

1. Marketingfogás a javából
2. Bunda méretre szabva
3. Átkeresztelő
4. Epilógus

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tavasz
Múlt-kor magazin 2022

• Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
• A mozsgói Biedermann-kastély
• Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
• A rivaldafényt kerülő Apró Antal
• A holokauszt soproni mártírjai
• Hét híres királygyilkosság
• Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
• A Duna egykori halcsodái
• Szomorú szerelem a szabadságharc idején