„Az utolsó emberig, az utolsó töltényig” – a magyar 2. hadsereg harcai a Donnál 1943 elején
2020. január 14. 13:18 Szabó Péter
„Az orosz gyalogság keskeny, mély oszlopokban mozgott előre, az egyes emberek távközök nélkül, teljesen felzárkózva tisztjeikkel az élen. A támadás minden előzetes harcfelderítés nélkül lendületesen tört előre. Megállás, tétovázás nem volt; akadályainkat az ellenséges tüzérség teljesen eltüntette” – olvasható a szovjet 18. önálló lövészhadtest harckocsikkal támogatott lövészhadosztályainak támadásáról egy korabeli harcjelentésben. Az 1943. január 12-13-án a Don mentén indított szovjet támadás eredményeképpen a magyar 2. hadsereg január 14-re kettészakadt. Az alakulatokra pokoli küzdelem várt a jéghideg időben.
Korábban
A német–szovjet arcvonal déli szakasza 1942. szeptember végére teljes egészében megmerevedett. A létfontosságú bakui olajmezőkig a német csapatok nem jutottak el, a hadvezetésük kezéből kicsúszott a kezdeményezés. A kilenc könnyű hadosztályból, egy páncéloshadosztályból és egy kisebb repülőkötelékből álló magyar 2. hadsereg a Don menti nyári hídfőcsaták során 26-27 ezer főnyi veszteséget szenvedett. A magyar politikai és katonai vezetésnek, bár ismerte a problémákat, nem volt távlati terve a helyzet megoldására. Német részről várta a segítséget, és csupán a csapatok kisebb fegyverzeti és felszerelésbeli kiegészítésére, illetve az állomány fokozatos felváltására hajlott. Novemberben egy 35-36 ezer fős kontingens került ki a hadműveleti területre a harcoló állomány egy részének leváltására. Ezenkívül még 63 menetszázadot és 87 munkásszázadot vezényeltek ki az arcvonal mögé.
Támadásra várva
A 2. hadsereg súlyos helyzete iránt tanúsított látszólagos érzéketlenség nem a magyar politikai és katonai vezetés részvétlenségéből fakadt. Kállay Miklós kormányának legfőbb célkitűzése az volt, hogy a bizonytalan külpolitikai helyzetre való tekintettel az országot kivezesse a háborúból, és erőforrásainak nagy részét az elkerülhetetlennek látszó magyar–román fegyveres konfliktusra tartalékolja. Nem akart eleget tenni a két megszálló seregtest felvonultatását szorgalmazó újabb német követelésnek, azonban nem tudott kitérni előle. A november 19-én Sztálingrádnál elindított szovjet offenzíva december közepéig délről észak felé haladva egymás után zilálta szét a német és szövetséges hadseregeinek védelmét.
Jány Gusztáv vezérezredes, a 2. hadsereg parancsnoka az olasz 6. hadsereg arcvonalának december 17-i áttörése után sürgette, hogy az általa kért fegyverzet és német csapaterősítés még a várt szovjet támadás előtt érkezzen ki arcvonalára. A német hadvezetés 1943. január 2-án a hadtesterejű német-magyar sereg- és csapattestekből álló Cramer-hadtestcsoportot vonultatta fel a 2. hadsereg védőkörletébe. A kritikus helyzetekben azonban sem Jány vezérezredes, sem Maximilian von Weichs vezérezredes, a német B Hadseregcsoport parancsnoka nem rendelkezhetett vele szabadon.
A 2. hadsereg alakulatai a védőállásaikat, óvóhelyeiket és futóárkaikat nem tudták kellőképpen megerősíteni. Bár váltó- és reteszállások kiépítését is tervezték, erre az őszi csapadékos időjárás miatt már nem kerülhetett sor. Az 1943. januári szovjet offenzíva alatt többek között ezért kellett ragaszkodniuk első vonalaik megtartásához, ebből és a hátsó védőállások hiányából következtek a visszavonulás jelentős veszteségei. Az élelmezési és ruházati ellátás a szállítási nehézségek miatt teljesen lehetetlenné vált, miközben számos téli ruházattal és élelmiszerrel teli raktár készlete maradt kiosztatlanul. A szálastakarmány és a lótáp hiánya miatt legyengült 60 ezres lóállomány 80 százalékát kivonták a védőkörletből.
A csapatok erőállapotának fokozatos romlásáról, az elhasználódott felszerelésről és ruházatról egyre aggasztóbb jelentések jutottak el a hadsereg-parancsnokságra. Koppányi Sebestyén főhadnagy a katonák nyomott hangulatáról az alábbiakat írta visszaemlékezésében: „A mindennapok kérdése lett, hogy támadnak-e az oroszok és ha igen, mikor? A parancsok egyre-másra érkeztek. Megerősíteni az állásokat, felkészülni egy esetleges szovjet támadás visszaverésére. De hogyan? A védőállásokban fázó, didergő katonák bújtak össze, s legtöbbjében a bénult fásultság, a céltalanság félelme lett úrrá. A félelem elhatalmasodott, az ezred segélyhelyein egy-másra jelentkeztek a katonák, hogy légnyomást kaptak – közben egyetlen tüzérségi vagy aknagránát sem robbant. Csend volt, vészterhes csend.”
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2019. téli számában olvasható.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Egy legenda szerint a mai napig segíti a diákokat Lorántffy Zsuzsanna tegnap
- Szeretett zenélni, de a fizika húrjain Einstein szebben játszott, mint a hegedűjén tegnap
- A Borisz Godunovot állítja színpadra a Magyar Állami Operaház tegnap
- Országszerte számos programmal készül régizenei évadában a Haydneum tegnap
- A Budapest arculatát is meghatározó norvég építészre emlékeztek tegnap
- Orvosnak tanult, de az írói pályán vitte sikerre Németh László tegnap
- Nehezen birkóztak meg a hatóságok San Francisco egyik legnagyobb természeti katasztrófájával tegnap
- Kiátkozás és birodalmi átok: Luthert semmi sem tántorította el reformszándékaitól 2024.04.17.
