A gránátalma a kaukázusi népek körében nemcsak az ízletes és számunkra oly egzotikusnak tűnő gyümölcsöt jelentette, hanem szimbolikus értelemben – még a pogány időszakban – a halhatatlanságot testesítette meg. A IV. század elején, a kereszténység elterjedését követően a Kaukázus térségében a gránátalma szimbóluma új értelmet nyert. Ekkortól kezdve a gyümölcsöt a Megváltó Jézus Krisztussal, illetve Szűz Máriával, vagy a keleti kereszténységben használatos terminológiával élve, az Istenanyával azonosították.

A XX. század elején a keresztény örmények körében a gránátalma azonban sokkalta több volt, mint szakrális jelkép. E gyümölcs az örmény genocídiumtól kezdődően a puszta fennmaradást, megmenekülést vagy a túlélést szimbolizálta. A rendelkezésekre álló adatok, feljegyzések azt tanúsítják, hogy a borzalmak túlélői közül sokan e tápanyagokban gazdag gyümölcs magjaival kerülték el a biztos éhhalált.

Az örmény genocídium történetéről – elsődlegesen idegen nyelven – számos monográfia, illetve cikk látott napvilágot. Ugyanakkor ezek az írások kevésbé koncentráltak e szomorú esemény történelmi indítékaira, arra például, hogy milyen folyamatok vezettek a modern kor első etnikai és vallási alapú népirtásához. Ezen túlmenően arra is ki kell térnünk röviden, hogy az örmények miképpen kerültek az oszmán-törökök látókörébe. Az egykori Oszmán Birodalom területén az örmények őslakosoknak számítottak: az oszmán-törökök hódítása idején már legalább két évezred óta a mai Kelet-Anatólia és a földrajzi Örmény-felföld területén éltek. A források tanúsága szerint az örmények az i. e. XV. század óta a nevezett területeken laktak, és vészeltek át háborúkat, hódításokat, meneküléseket. A birodalom területén ugyanakkor létezett egy másik nagy örmény etnikai tömb is. Ez a mai Szíria és Törökország területén található egykori Kilikiában (Levante) volt található. E népesség viszont nem számított őslakosnak, mivel a kilikiai örmények ősei még az 1045. évi bizánci és az 1071. évi szeldzsuk-török hódításokat követően hagyták el az anyaországi örmény területeket, és éltek ott viszonylagos békességben a XX. század elejéig. Ugyanakkor a kora középkor óta a Bizánci Birodalom területén jelentős örmény diaszpóra létezett Konstantinápolyban, valamint az Égei-tenger partvidékének városaiban.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2015. tavasz számában olvasható.