2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Ahol a zongora új életre kel – Visszaszámlálás címmel nyílik kiállítása Barabás Mártonnak

2021. december 22. 12:51 MTI

Az elsősorban zenei tárgyú festményeiről, tárgykollázsairól és installációiról ismert Barabás Márton sokszínű életművét tekinti át Visszaszámlálás címmel a Műcsarnok szombattól látható kiállítása.

Egy igazán kiemelkedő életmű retrospektív tárlata nyílik meg most a Műcsarnokban – mondta el a kiállítás pénteki sajtóbemutatóján az intézmény művészeti igazgatója.

Szegő György emlékeztetett arra, hogy Barabás Márton műfajok és művészeti ágak, elsősorban a zene és a képzőművészet „átjárásain” dolgozik.

A magyar művészt a bécsi Haus der Musik nemrég a Beethoven születésének 250. évfordulójára rendezett tárlatára is meghívta, erről a nemrég bezárt kiállításról is érkezett néhány Barabás-munka a Műcsarnokba – közölte Szegő György.

Szabó Noémi kurátor hozzátette: a Műcsarnok apszisában helyet kapó kiállítás több mint 140 műalkotáson keresztül tekinti át Barabás Márton pályafutásának eddigi 45 évét.

Az első másfél évtized alkotásait felvonultató teremben látható az egyik legkorábbi főmű, a később folytatás nélkül maradt Ikarus, majd nyomon követhető, ahogy a figuralitás fokozatosan feloldódik Barabás Márton életművében.

A hetvenes évek végén egy öreg zongora véletlen megtalálásának hatására jelent meg az életműben az azóta ikonikussá vált zongoramotívum.

A művész azóta éppúgy használ zongorafedeleket festményeinek hordozóanyagául, mint ahogy a zongora alkotórészeit – billentyűit, mechanikájának darabjait vagy akár lábait – beépíti munkáiba.

Barabás Márton hangsúlyozta, hogy munkásságának semmiképpen nem célja a rombolás, ezért csak régi, már hasznavehetetlen hangszereket használ fel alkotásaihoz.

Gyakran megkeresik azzal a kéréssel, hogy dolgozza fel a család sok szép emléket hordozó, de már működésképtelen zongoráját, ezzel új életet adva a hangszernek – jegyezte meg.

Szabó Noémi hozzátette, Barabás Márton nemcsak zongorák kapcsán törekszik arra, hogy a múlt hasznavehetetlen tárgyaiból valami újat alkosson.

Sokszor dolgozza fel a régi kottákat, más eszközök töredékeinek beépítésével könyvtárgyakat alkotva belőlük, a Mindennapi kenyerünk (365 nap) című munka pedig az 1982-es év során elfogyasztott veknik papírcéduláit gyűjti egybe.

Pályafutása korai szakaszától kezdve fontos motívum Barabás Márton számára a spirál is; a művész gyakran éppen zongorák alkatrészeit felhasználva épít jellegzetes „facsigákat” – mondta el a tárlat kurátora.

Barabás Márton felhívta a figyelmet a kiállításban látható életrajzi filmre, valamint a tárlathoz készült katalógusra is, amelybe Szegő György és Szabó Noémi írtak tanulmányokat.

A Visszaszámlálás című kiállítás 2022. február 13-ig látogatható a Műcsarnokban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár