„A vének bujaságra, a leánykák erszényre néznek” – özvegysorsok a XVIII. században

2022. június 11. 16:30 Baros-Gyimóthy Eszter

Korábban

Áll a bál a Burgban: Zsófia főhercegné és Sisi közel sem felhőtlen kapcsolata
Memento mori, avagy a középkori családok harca a mindennapok túléléséért
A felekezetek közötti konfliktusok miatt kezdődött meg az állami anyakönyvvezetés Magyarországon

Egyedül, de meddig?

Nem számított ritkaságnak az sem, ha házastársuk halála után a nők és a férfiak a végleges özvegységet választották, akár még termékeny életkorban is, ha a megélhetésükhöz nem volt szükségük új házasságra. A nők esetében vonzó kilátás lehetett, hogy az özvegyasszonyok olyan tág jogkörrel rendelkeztek gyermekeik és vagyonuk felett, amilyenről férjes asszonyként nem is álmodozhattak.

A katolikus Lendaczky János például 37 éves korában temette el feleségét, majd 21 évig viselte az özvegységet. 25 évig élt házastárs nélkül a 39 évesen megözvegyült, evangélikus vallású Kompanik János. Bodó Eszter 32 éves korában vesztette el férjét, nemes Lány Jakabot, és utána 28 évig élt egyedül. Húga, Rebeka, aki Lány Sámuel felesége volt, 29 évesen temette el urát, és 26 évig élt házastárs nélkül.

A régi házastárs elvesztése és az új frigy megkötése között eltelt idő igen különböző lehetett. A csetneki evangélikus férfiak általában betartották a „gyászévet”, míg katolikus társaik átlagosan csak kilenc hónapig éltek feleség nélkül.

Az evangélikus nők ezzel szemben átlagosan 2,6 évig, a katolikus nők pedig 3,4 évig viselték az özvegységet. Az özvegy nők csupán az 1710. évi pestisjárvány után kerültek feltűnően jó pozícióba a házassági piacon: a következő évtizedben átlagosan egy éven belül „elkeltek”.

Nem meglepő, hogy leggyorsabban a fiatalabbak kötöttek új házasságot. A feleségüket 35 éves koruk előtt elvesztő férfiak kétharmada egy éven belül újra családot alapított.

Mivel a kisgyermekekről való gondoskodás és a háztartás ellátása teljesen idegen volt a férfiszerepekről alkotott korabeli felfogástól, szükségszerű is volt a mielőbbi újranősülés. Ezt még sürgetőbbé tette az, ha nem volt idősebb lánygyermek vagy nőrokon, aki legalább átmenetileg ellátta volna az anyai feladatokat.

Az evangélikus Szpisak Mária 1777. július 9-én, 20 éves kora előtt halt meg, férje, Majoros Mihály és nyolc hónapos fia gyászolta. Az apa már augusztus 5-én, azaz 27 nap (!) múltán oltárhoz vezette a szintén özvegy Galló Máriát, aki bizonyára segítségére volt a csöppség ellátásában.

Idősebb férfiak, hajadon lányok

A már említett négyszer házasodó Gracza István csetneki sörfőző az első frigyét a korban késeinek számító módon, 27 évesen kötötte. Választása később is mindig 20-25 év közötti hajadonokra esett, az utolsó házasságkötésekor az 59 éves férfi a nála 34 évvel fiatalabb Kolisch Máriát vezette oltárhoz. Gracza első és második házasságából két-két 10 év alatti gyermekkel özvegyült meg, ami megmagyarázza, hogy 2-4 hónapon belül mindig új asszonyt, anyát hozott a házhoz.

Gracza István választásait tipikusnak tarthatjuk: az özvegy férfiak – korra való tekintet nélkül – szívesebben választottak hajadon leányokat új házastársuknak. Ez persze gyakran a felek nagy korkülönbségét eredményezte. A 61 éves özvegyember, nemes Tubel Jakab 1736 januárjában állt oltár elé a 18 éves Umbehauen Erzsébet nemes hajadonnal.

A megözvegyült csetneki nők döntő többsége viszont özvegy férfi oldalán lépett újra házasságra. Ritkán, de előfordult azért, hogy akár 15-20 évvel fiatalabb, nőtlen ifjakkal kötöttek házasságot. Belicza Marina 50 év feletti özvegyasszonyt a nőtlen Ziman András vette el, aki majd’ 24 évvel volt fiatalabb; az özvegyasszonynak nem volt árvája az első férjétől, és a másodiktól sem született gyermeke. A 40 éves evangélikus özvegy Hartman Zsuzsanna 1792-ben lépett a katolikus oltárhoz a 22 éves Kánya Mihállyal.

A katolikus özvegyasszonyok kisebb arányban léptek házasságra fiatalabb férfival, illetve a házastársak életkori különbségei sem voltak ennyire eltérőek. A protestáns egyházi kútfők is újra és újra tiltották a jelentős korkülönbséggel kötött házasságokat, hiszen „ezek a házasságok magukban hordozzák a várható gyermekáldás iránti reménytelenséget”. Az ilyen frigyekből ráadásul nagyobb valószínűséggel maradtak ellátatlan árvák, akik a gyülekezet számára terhet jelentettek.

„A vének bujaságra – a leánykák erszényre néznek” – írta Bod Péter a „Synopsis juris connubialis” című, 1763-ban megjelent, a házassági jognak, valamint a házassággal kapcsolatos kérdéseknek szentelt művében. A tudós erdélyi református prédikátor szerint a házastársak közötti viszálykodás sok esetben a felek nagy korkülönbségére volt visszavezethető.

Szabados özvegyek

A magas csecsemő- és gyermekhalandóság minden családot érintett, így a mozaikcsaládokba átlagosan csak egy-két gyermeket vitt az özvegy fél. Mivel az özvegy nők általában szültek már, bizonyítottan termékenyek voltak, és ugyanez érvényes a volt férjek többségére is. Nem véletlen tehát, hogy az újraházasodás és az első közös gyermek megszületése között átlagosan rövidebb idő telt el, mint az első családjukat alapítók esetében.

Az egyszer már házasságban élt nők és férfiak valószínűleg „szabadosabban” viszonyultak a házasság előtti vagy azon kívüli nemi élethez, mint a hajadonok és a legények. A keresztelési anyakönyvekben több törvénytelen ágyból született gyermek neve mellett olvasható, hogy édesanyja „relicta vidua” (hátrahagyott özvegy). Amennyiben a szülők összeházasodtak, úgy a gyermeket a házasság révén törvényesítették. Ezt az anyakönyvben a „spurius” (házasságon kívül született) jelző áthúzásával jelölték.

Csiszár András csetneki nemes özvegyember 1807. június 6-án vezette oltárhoz Pongrácz Máriát a helyi evangélikus templomban. Az ekkor 65 éves férfi és a 28 éves hajadon kapcsolata nem volt friss keletű. Mária későbbi férje házában szolgált, amelyet egy három évvel korábbi keresztelési bejegyzés igazol. 1804. december 19-én tartották ugyanis keresztvíz alá Pongrácz Mária csecsemő lányát, akit a lelkész törvénytelenként jegyzett be az anyakönyvbe. A kis Mária „ismeretlen” apja minden bizonnyal a gazda lehetett, aki egyébként akkor már több mint hat év óta élt özvegységben.

E feltételezést támasztja alá a „spurius” jelző utólagos áthúzása a házasságkötés után. Két évvel később megszületett a házaspár első törvényes gyermeke is, akit 11 hónapos korában temettek el. A férj 1811 februárjában, 68 éves korában halt meg. A 33 évesen megözvegyült Pongrácz Mária nem ment újra férjhez, de a keresztelési anyakönyvben háromszor is feltűnik a neve: további három gyermeket szült, és mindhármat törvénytelenként jegyezte be a lelkész.

előző oldal 2 / 2