2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A történelem legvérszomjasabb sorozatgyilkosa a kora újkori Németországban szedhette áldozatait

2020. március 11. 17:48 Múlt-kor

Lebukás és kínhalál

Akár valóban természetfeletti erőknek köszönhette, akár nem, Nierst szerencséje 1581-ben cserbenhagyta.

A bajorországi Nürnbergtől délkeletre fekvő Neumarkt in der Oberpfalzban egy vendégházban szállt meg, és a tulajra bízta bőr erszényét, amíg ellátogatott a helyi fürdőházba. A legenda szerint ez bizonyult utolsó hibájának.

Miközben Niers a vízben relaxált, az egyre gyanakvó neumarktiak körbevették a vendégháztulajdonost, hogy nyissa ki a rá bízott erszényt – sokan felismerni vélték a különféle nyomtatványokon terjesztett képek alapján a rettegett bűnözőt.

A férfi végül engedett a nyomásnak: az erszényben csecsemők levágott, szárított végtagjait és szíveit találták. Azonnal tudták, hogy fekete mágussal van dolguk, így a helyiek nagy csoportja indult a fürdőházba elfogni Nierst.

A félelmetes bandita elfogása meglepően könnyűnek bizonyult – sokan ebben is annak igazolását látták, hogy valóban fekete mágus volt: a varázserejét biztosító tárgyak nélkül védtelen volt. Letartóztatása után Niers 544 gyilkosság elkövetését ismerte be, köztük 24 terhes nőét.

A neumarkti hatóságok büntetésül három napon át kínozták Nierst: az első napon izzó fogókkal téptek ki darabokat húsából (más források szerint bőrét több helyen lenyúzták, és forró olajat öntöttek a sebekre), a második napon forró olajat öntöttek lábaira, és izzó szenek fölé helyezték őket, elevenen megsütve őket.

A harmadik napon kerékbe törték Nierst, mégpedig a kivégzésnem „hosszabb” változatában. Ilyenkor az áldozatot a földre kötözték ki, és egy nagy, nehéz kerékkel törték össze egyesével a csontjait, kezdve a lábakkal, majd ezt követően helyezték közszemlére, immár magához a kerékhez erősítve.

Niersre a legenda szerint 42-szer ejtették rá a kereket, de ennek ellenére nem halt meg. Végül végtagjai levágásával vetettek véget szenvedéseinek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Fegyveres parasztok egy 1525-ben készült német ábrázoláson (kép forrása: Wikimedia Commons)Helfenstein grófjának kivégzése a német parasztháborúban, az úgynevezett weinsbergi mészárlás során, Fritz Neuhaus 1879-es festményén (kép forrása: Wikimedia Commons)Helfenstein grófné könyörög férje életéért idősebb Matthäus Merian 1629-ben készült metszetén (kép forrása: Wikimedia Commons) 16Kóborló fegyveresek (nők és férfiak vegyesen) a német parasztháború idején (kép forrása: Wikimedia Commons)Harcoló német parasztok egy 1522-ben készült metszeten (kép forrása: Luisa Vallon Furmi / dreamstime.com)Zsákmányukat számoló rablóbanda egy 1530-ban készült metszeten (kép forrása: mediastorehouse.com)A kerékbetörés kezdetének és végének ábrázolása egy 1586-os illusztráción (kép forrása: Wikimedia Commons)Az „osculum infame”, azaz a „szégyenteljes csók”, amellyel a kora újkori néphit szerint a boszorkányok egyezséget kötöttek az ördöggel, a Compendium Maleficarum című 1626-os itáliai kiadvány illusztrációján (kép forrása: Twitter)A kerékbetörés alternatív gyakorlata egy 1633-ból való illusztráción: az áldozatot eleve a kerékhez kötözik, és bottal vagy vasrúddal törik el csontjait, ahogyan a leírás szerint Christman Genipperteingával is tették (kép forrása: Wikimedia Commons)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár