A rendszerváltoztatás belülről

2019. június 19. 12:58 Kónya Imre

A rendszerváltoztatás történelmi előzményei 1956-ig nyúlnak vissza, amikor a szabadság és a nemzeti függetlenség akarásában egységes volt az ország. A pesti srácok szinte puszta kézzel mentek neki a világ akkor legnagyobb hadseregének, s ezzel egyidőben szerte az országban megmozdult a magyar nép. Napok alatt elsöpörték a gyűlölt Rákosi-rendszer intézményeit, nemzeti és forradalmi bizottságokat választottak, ezek gondoskodtak a rend fenntartásáról, a gyárakban, üzemekben munkástanácsok alakultak, létrejött a Nemzetőrség.

Korábban

Kilincs a túloldalon

1956 következményei

A forradalmat végül a szovjet hadsereg vérbe fojtotta, az mégsem volt eredménytelen. A szovjet vezetők és magyarországi helytartóik levonták a következtetést: Magyarországon nem lehet a hatalmat a birodalom más országaihoz hasonló módon gyakorolni. A Kádár-rendszer gulyáskommunizmusa viszonylagos jólétet és biztonságot, sőt némi szabadságot is engedett az embereknek. Mindez alapvetően az 1956-os forradalomnak volt köszönhető.

A nyolcvanas évek második felére a rendszer kimerítette tartalékjait, és az összeomlás szélére került. A viszonylagos jólét bizonytalanná vált, az emberek egyre többet dolgoztak, egyre kevesebb pénzért, megjelent az infláció, a munkanélküliség. A hatalom birtokosai már nem számíthattak a szintén meggyengült Szovjetunió segítségére, sem gazdasági, sem katonai értelemben. Nyugati kölcsönökkel próbálták megelőzni a tömeges elégedetlenséget, az ország súlyosan eladósodott. Az emberek többsége megpróbált alkalmazkodni a megváltozott helyzethez, míg egy viszonylag jelentős számú aktív kisebbség szembe fordult a rendszerrel. Független szervezetek, mozgalmak jöttek létre, utcai demonstrációkra került sor. Erőszakos fellépésre egyre kevésbé kellett számítani, mert ez a nyugati kölcsönök megvonásához vezetett volna. Így indult el a rendszerváltoztatási folyamat, amelynek résztvevői számára igazodási pont, egyfajta kapaszkodó volt az 1956-os forradalom és szabadságharc, amelyet irányadónak tekintettek, s amelyből erőt merítettek. 1989 és 1991 között békés eszközökkel sikerült megvalósítani 1956 vérbe fojtott törekvéseit: létrejött a szabad, független, demokratikus Magyarország. Mi nem ingyen kaptuk a szabadságot. Megszenvedtünk, megküzdöttünk, s ha arra volt szűkség: kompromisszumokat vállaltunk érte.

1956-ban még tízéves sem voltam, de a forradalom meghatározta eszmélkedésemet és egész későbbi gondolkodásomat. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a rendszerváltoztatás egyik résztvevője lettem, és az egész folyamatot belülről kísérhettem végig.

Út a Független Jogász Fórum létrehozásáig

Ott vagyok az 1988-as esztendő nagy demonstrációin, az erdélyi falurombolás és a dunai vízi erőmű elleni tüntetéseken. Elmegyek Nagy Imre jelképes sírjának avatására a párizsi Pére-Lachaise temető negyvennégyes parcellájához. Az MDF fórumain a Jurta Színházban ugyanúgy részt veszek, mint a Szabad Kezdeményezések Hálózatának néhány rendezvényén. Ügyvédi irodám falát ’81 tavaszától a Szolidaritás vászonnaptára díszíti, amelyet a Kilencek költői csoporthoz tartozó Kovács Istvánnal közös, lengyelországi utunkról hoztam haza. Zakóm hajtókáján a Duna Kör kék kitűzőjét viselem, s a Demszky Gábor, Kőszeg Ferenc és Mécs Imre által létrehozott, illegális Független Jogvédő Szolgálat által küldött ügyeket ingyen intézem.

Megütközéssel olvasom, hogy Bányász Rezső kormányszóvivő még ’88 márciusában is úgy nyilatkozik, a kormány nem ismer Magyar Demokrata Fórum nevű szervezetet. Egyetértek a népi-nemzeti ellenzék vezérével, Csoóri Sándorral, hogy a nemzeti szocializmus rövid időszaka után a nemzetietlen szocializmus évtizedei következtek, és osztom a polgári radikális Tamás Gáspár Miklós kételyeit, vajon lehet-e a bolsevik kutyából demokratikus szalonna. S kezdettől fogva furcsállom, hogy ebből az egész forrongásból a jogászság kimaradni látszik. Holott a magyar progresszív mozgalmakban a jogászok mindig is meghatározó szerepet játszottak. A hatalmi rendszer átalakítása pedig nem kis részben jogi munka, amit aligha lehet rábízni a hatalom jogászaira. Nagyon tisztelem az írókat, költőket, filozófusokat, szociológusokat, de jogászokra mindenképpen szükség lenne: 1988 nyarán megkezdem a Független Jogász Fórum szervezését, amely november 5-én meg is alakul. (https://fjf.hu/dokumentumok/34-alapito-felhivas)