2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A modern kémia hajnaláig az alkimisták sok feltételezését tudományosnak tartották

2022. március 23. 14:26 Múlt-kor

Misztikus köd

Az alkímia mesterei a tudományukat igyekeztek különféle misztikus fogalmakba burkolni, hogy azt csak a beavatottak értsék. Az anyagoknak választott nevek, például az élet vize, vagy a bölcsek köve. A kémia, a filozófia és a teológia keverékéből szinte egy új vallás jött létre, a szimbólumait olyan mozgalmak is használták, mint a szabadkőművesek vagy a rózsakeresztesek.

Az aranycsinálásnak például lehet egy olyan allegorikus olvasata is, hogy az alkimistának saját magának kell megváltoznia, azaz a hitvány emberből valami nemessé alakulnia. Mindez ismerős lehet a keresztény teológiából, az egyházi állásponttal szemben gyakran védekeztek azzal, hogy csak Isten munkáját végzik.

Persze az általuk használt fogalmak a latin mellett főleg a görög és az arab nyelvből eredtek. Utóbbira jó példa az alkohol, amely a középkori latin közvetítésével az arab nyelvből érkezett, amely eredetileg szubsztanciát, bárminek a tiszta lényegét jelentette, beleértve a folyadékokat is.

A felhasznált anyagokat gyakran ruházták fel misztikus tartalomra utaló nevekkel. A Holdköpet, Saskő, Napszív, stb. olyan nevek, amelyek egy alkimista leírásban bármikor előfordulhatnak. Ezek az elnevezések jól megmutatják számunkra azt, hogy az alkimisták felfogása szerint minden egyes általuk használt összetevőnek van egy anyagi világon túli része.

Ezek a mai fül számára furcsán hangzanak, de ezek az anyagok olyan tulajdonsággal bírtak, amelyek az adott csillagra, állatra, növényre vagy ásványra jellemzőek. Itt nem elsősorban a külső tulajdonságra kell gondolni (bár olykor ez is szempont volt), hanem a fentebb említett négy őselem valamiféle hozzájuk hasonlatos keverékére, amelynek révén például egy holdkő felvehette a Hold tulajdonságait.

Az alkimisták egyik fő törekvése a Magnum opus létrehozása. A latin kifejezés jelentése Nagy mű, és azt a folyamatot értették alatta, amely alatt a „prima materia” segítségével előállítják a bölcsek kövét. Ez egy négy fázisból álló művelet, amelynek során a felhasznált anyagok színében, megjelenésében és minőségében változást idézünk elő. Más szerzők, így a korábban említett George Ripley, akiről úgy tartották, hogy birtokában volt az aranycsinálásnak és a bölcsek kövének, tizenkét fázisra különítette el az eljárást.

Mindez nemcsak az edények és fiolák felett létrehozott transzmutációt jelentette, de egyfajta személyes és lelki változást is, amelynek során az alkimista közelebb kerülhetett a tökéletességhez és az egyensúlyhoz. Utóbbi folyamatot elsősorban a hermetikus hagyomány hatására tételezték fel.

A kémia tudománya aztán lassan elkezdte eloszlatni az anyagok természete köré vont miszticizmust. A francia Lavoisier (1743 – 1794) volt az, aki megállapította, hogy az elemek nem alakíthatóak át. Bár számos olyan anyagot sorolt az elemek közé, amelyek valójában nem azok, ő jött rá arra, hogy az őselemnek tekintett levegő további elemekből áll, és ő bontotta először a hasonló státusszal bíró vizet is oxigénné és hidrogénné. A kémia szép lassan valódi, miszticizmus nélküli tudománnyá vált, az alkímia pedig lassacskán elhalt, visszaszorulva az ezotéria világába.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A négy testnedvet jelképező emberalakok egy középkori rajzonA korban gyógyíthatatlannak bizonyult pestis áldozataiAz ötödik elemmel kapcsolatos, 15. századi latin nyelvű kéziratRészlet az egyik ún. Ripley-tekercsből, George Ripley angol alkimista alkotásaAz alkimisták rendszerint kriptikus szimbólumok mögé rejtették receptjeik tartalmát, hogy a be nem avatott személyek ne tudják őket értelmezniAz örök élet, illetve az arany előállításának titkait kereső alkimisták önkéntelenül is bővítették koruk tudományos ismereteit
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár