A legkisebb sértésért is kivégeztette alattvalóit „Afrika Napóleonja”

2020. március 17. 16:55 Múlt-kor

Sakát, a dél-afrikai zuluk leghíresebb uralkodóját „Afrika Napóleonjának” is nevezik, mivel katonai géniuszával több száz térségbeli törzset konszolidált egyetlen birodalomba. Rövid életű uralkodása mély nyomot hagyott a térség történelmében – részben azért is, mert rendkívül kegyetlen vezető hírében állt.

Korábban

A kitaszított fiú

Saka 1787 körül született Szenzangakhona zulu törzsfőnök és a szomszédos langeni klánból származó Nandi királyné fiaként. Egy népszerű legenda szerint Saka fogantatása „tilosban” történt, amikor szülei még nem voltak házasok – az ifjú párok házasság előtt szokás volt részt venni az úgynevezett „uku-hlobonga” nevű rituáléban, amely szexuális jellegű volt, a közösülés azonban tiltott volt.

Mind Szenzangakhona, mind a zulu vének eleinte tagadni próbálták Nandi terhességét – a leendő férj azt állította, felesége hasának domborodását az „isaka” nevű bélparazita okozza. A megszületett gyermek neve így egész életére törvénytelen gyermekként jelölte meg őt.

Sakát hatéves korában – édesanyjával együtt – elűzték édesapja udvarából, majd pedig édesanyja családjából is, és egy harmadik törzsben, a mthethváknál találtak otthonra.

Kamaszként Sakát a többi fiúhoz hasonlóan egy úgynevezett „amabuthóba” osztották be, amely a szükségtől függően volt katonai, rendőri, vadász- vagy munkásegység. Saka felkeltette s mthethva törzsfőnök, Dingiszvajo érdeklődését, és a férfi egyfajta mentorrá vált az ifjú számára.

A későbbi hadvezér a háborúzásba 21 évesen kóstolt bele először. Eddigre 190 centiméter magas, erős harcossá érett. Társaihoz hasonlóan három „aszegájjal” (hajítólándzsával) és egy embermagasságú ovális pajzzsal harcolt, lenge ruházata állati bőrökből készült, lábára pedig marhabőr sarut húzott.

A törzsek közötti konfliktusok ekkoriban jobbára erőfitogtatásból álltak, igen kevés valódi vérontással. A szemben álló felek 40-50 méter távolságra sorakoztak fel, és addig hajigálták lándzsáikat egymás felé, míg az egyik oldal vissza nem vonult. Ha üldözőbe is vették őket a győztesek, mindenképpen megkímélték azok életét, akik eldobták fegyvereiket.

Saka hamar kimutatta rátermettségét a harcra, és saját szája íze szerint módosított is felszerelésén. Elsőként a jobb egyensúlyozás érdekében saruitól szabadult meg, és mezítláb vonult a csatatérre. Gyorsabban, ügyesebben mozogva hamar közel tudott férkőzni az ellenséghez, és saját pajzsával félrelökve a vele szemben álló harcosét, hogy lándzsájával leszúrja.

A hosszú aszegáj helyett Saka idővel egy rövidebb és vastagabb szárú fegyvert készített magának, amely jóval alkalmasabb volt a közélharcra. Az „iklva” nevet adta neki – állítólag a hangra utalva, amelyet a megszúrt testből kirántva kiad.

Harcostársai Sakát elnevezték Nodumehlezinek, amely név annyit tesz, „aki ültében megrengeti a földet”.

következő oldal 1 / 2