A kegyetlenség keresztje

2018. május 17. 09:31 Múlt-kor

„Az összes halálbüntetés közül a legkegyetlenebb és legfélelmetesebb” – írta Cicero, míg Josephus Flavius zsidó történetíró „a legnyomorultabb halálnemnek” nevezte. Alighanem nem csak a nyugati ember számára ötlik fel elsőként Jézus szenvedésének képe, ha meghallja a kereszthalál szót. A keresztény ikonográfiában központi helyet elfoglaló motívum büntetési formaként már századokkal a Megváltó felbukkanása előtt megjelent Keleten. A Római Birodalom bukásával a keresztre feszítés gyakorlata is eltűnt, ám a kora újkorban a Távol-Keleten felélesztették a büntetési módot, amely az iszlám fundamentalisták tevékenysége révén az utóbbi években – módosított formában – „reneszánszát” éli.

Korábban

Az asszonygyalázó megbűnhődik

A keresztre feszítés gyakorlatának előképe a korai törzsi társadalmakra vezethető vissza, ahol a bizonyos hagyományok szerint a közösségre szerencsétlenséget hozó vérontás elkerülése végett egy fához kötözték az elítéltet, majd magára hagyták (bár a két büntetési forma közötti folytonosságot manapság egyes kutatók már vitatják).

A keresztre feszítés korai formájában az ókori Kelet több népénél, így az asszíroknál, a babiloniaknál, a punoknál és a szkítáknál is megjelent, a perzsák körében pedig az Kr. e. 6-4. században már széles körűen alkalmazták: I. Dareiosz perzsa király Kr. e. 519-ben például háromezer babiloni politikai ellenfelét feszíttette meg. A történelem atyjaként is számon tartott Hérodotosz beszámolója szerint a perzsák olykor a szenvedő fél oldalán álltak: Kr. e. 479-ben a nagy athéni államférfi, Periklész apja, Xanthipposz az Artaüktész nevű perzsa vezért átadta az eleusziaknak, akiknek asszonyait Artaüktész korábban meggyalázta Próteusz szentélyében. A történetíró a barbárnak minősített módszer védelmében egyedül a görögök „érthető” dühét tudta felhozni.

A feltehetően a Kr. u. 1. században élt római történetíró, Quintus Curtius Rufus szerint Nagy Sándor a mai Libanonban található Türosz ostromát követően keresztre feszíttetett 2000 embert, és megfélemlítésként a holttesteket a kereszten hagyta. Mivel azonban a rejtélyes szerző munkájában nem törekedett a történelmi események megkérdőjelezhetetlen hitelességgel történő leírására, írását erős kritikával kell kezelni. Josephus Flavius, az 1. században élt római-zsidó történetíró szerint a Nagy Sándor egyik hadvezére által alapított Szeleukida Birodalom nyolcadik uralkodója, IV. Antiokhosz Kr. e. 175-ben több száz zsidót feszíttetett keresztre, mivel nem voltak hajlandók elfogadni hellenizációs törekvéseit.

következő oldal 1 / 4