2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború

2021. április 28. 17:10 Múlt-kor

Sugárhajtómű

Habár a brit Királyi Légierő (RAF) mérnöke, Frank Whittle nyújtotta be az első kivitelezhető sugárhajtóműre szóló szabadalmat 1930-ban, az első sugárhajtóműves repülést mégis a Harmadik Birodalom hajtotta végre. A Heinkel He 178-as kísérleti típus 1939. augusztus 27-én, néhány nappal Lengyelország lerohanása előtt szállt fel.

Hogy miként „előzték meg” a briteket a németek? Hitler a nyugati szövetségeseknél jóval aktívabban – és jóval régebb óta – készült az újabb háborúra, így a katonai fejlesztések prioritást élveztek békeidőben is, míg az első világháború borzalmait megismételni nem kívánó briteknél minden ilyen törekvés lassan, rengeteg bürokratikus ellenállással szemben haladhatott csak előre.

A háború kitörését követően már a RAF is megkezdte a fejlesztéseket Whittle tervei alapján, és 1941-ben már a levegőbe emelkedett az első sugárhajtású repülőgép a szövetséges oldalon is, a Gloster-Whittle E 28/39 jelű kísérleti repülőgép.

A sugárhajtású repülőgépek jóval nagyobb sebességgel képesek közlekedni, mint propelleres társaik, azonban sokkal több üzemanyagra is van szükségük, és irányításuk is nehezebb.

A második világháborúra a gyermekcipőben járó technológia már nem lehetett jelentős hatással, azonban a konfliktust követő években már gyökeresen változtatták meg mind a katonai, mind a civil repülés világát.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Jonas SalkAz első, 1940-ben szolgálatba állított szovjet radarrendszer, a RUSz–1 vevőegységeJean Jennings Bartik (b) és Frances Bilas Spence (j) programozónők kezelik az ENIAC-otEgy amerikai szanitéc vérplazma-átömlesztést hajt végre egy katonán Szicílián, 1943.Charles Drew„A penicillinnek köszönhetően ő haza fog jutni!” – korabeli hirdetés a Life magazinbanHeinkel He 178A Gloster-Whittle E 28/39 felszállás közben
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár