A gyémántokat a történelem kezdete óta különös becsben tartja az emberiség. Bár ma már ipari célokra is használják, értéküket sokáig az szabta meg, hogy a tulajdonosaik milyen, a drágaságukkal lenyűgöző ékszereket készítettek belőlük. Azonban a gyémántok világának is megvan a maga első osztálya. A legnagyobbak és a legtisztábbak felfoghatatlan értéket képviselnek. Némelyiknek pedig saját története és legendája alakult ki. A leghíresebb kétségkívül a Koh-i-Noor köré szövődött.

A Koh-i-Noor eredete homályba vész. A legvalószínűbb, hogy a mai India területéről származik, az úgynevezett Kollur Mine valamelyik lelőhelyéről, ahonnan a XVI. századtól a XIX. század közepéig számos gyémánt került elő. Vélhetően ez volt az indiai szubkontinens legtermékenyebb gyémántbányája. De ez csak a legvalószínűbb variáns, emellett a Koh-i-Noor-hoz számtalan más legendát fűznek, amelyeknek jelentős része korábbról származik, mint ahogy a Golconda Szultanátus területén lévő Kollur Mine működött.

Egyes vélekedések szerint már egy szanszkrit irat is említi, ami azt bizonyítaná, hogy a nevezetes gyémánt több mint ötezer éves. Az említett forrásban Syamantaka néven szerepel. Ezt a feltételezést azonban korántsem mindenki fogadja el, tekintve, hogy ezt követően évezredekig sehol nem bukkan fel a gyémánt neve. Más legendák szerint a drágakövet egy hindu isten küldte vissza a halálból az igaz hitű embereknek.

Egy 1304-ből származó – állítólag szintén a Koh-i-Noor-ról szóló – feljegyzés olyan elátkozott ékszerként említi, amely, ha férfi tulajdonolja, akkor szerencsétlenséget és különféle csapásokat idéz viselőjére.

Halált hozó ékszer

A legelső biztosnak tekinthető értesülés azonban Báburhoz, a Mogul Birodalom megalapítójához köthető. A Baburnáme, a mogul uralkodó könyve alapján a birtokába jutott gyémántot úgy szerezte meg, hogy 1526-ban legyőzte a Delhi Szultanátus seregeit Panipatnál. Tudni véli e könyv azt is, hogy a gyémánt első tulajdonosa Alauddin Khalji (1296 –1316), aki viszont dél-indiai hódításai nyomán jutott hozzá, és akitől az utódai egészen addig örökölték, amíg Bábur meg nem szerezte tőlük. Ám az elátkozott ékszer valóban nem hozott szerencsét az új tulajdonosainak.

A gyémánt Bábur fia, Humájun kezébe került, aki azonban korántsem bizonyult olyan tehetségesnek, mint az apja. 1540-ben elveszítette a birodalma trónját egy miniszterével szemben, majd közel másfél évtizeden át száműzetésben élt. Egyesek szerint a perzsa segítségért a gyémánttal fizetett, ám ha ez így történt, akkor pontosan nem tudni, hogy miként került vissza az ékszer a mogulok udvarába. Mindenesetre, amikor 1555-ben sikerült visszaszereznie a trónt, uralma nem tartott sokáig. Egy évvel később könyvekkel a kezében tartott lefelé a könyvtára lépcsőjén, amikor felhangzott a müezzin imára hívó hangja. Humájun megpróbált letérdelni, ám megbotlott, és legurult a lépcsőn. Súlyos fejsérüléseit nem élte túl.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2018. tél számában olvasható.