2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A berlini fallal a lélektani gát is leomlott, az egyesülés útjára lépett a kettészakított Németország

2021. október 3. 16:18 MTI

Az újraegyesítés megvalósítása

A világpolitika egyik legfontosabb kérdése ezután a német egység lett. Az áttörés 1989 decemberében, George Bush amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet vezető máltai csúcstalálkozóján történt meg, melyet a hidegháborús korszak lezárásaként tartanak számon.

A két német állam között is megindult a legfelső szintű egyeztetés, nyilvánosságra hozták az egyesüléssel kapcsolatos terveket. 1990. július 1-jén hatályba lépett a két német állam közötti szerződés, amely jogi keretbe foglalta a pénzügyi, gazdasági és szociális uniót.

Az NDK-ban a nyugatnémet márka lett a törvényes fizetőeszköz, ezzel egyidejűleg megszűnt minden ellenőrzés a két német állam belső határán, illetve az NDK és Nyugat-Berlin közötti határátkelőhelyeken. Az egyeztetés, a szabályozás a postai szolgáltatásoktól a kereskedelemig, az építőipartól a közös hadsereg felállításáig az élet minden területére kiterjedt.

Ezután került napirendre a két német állam politikai és közigazgatási egyesüléséről szóló második államszerződés ügye, azaz az NDK csatlakozása az NSZK alkotmányához és az 1952-ben megszüntetett öt tartomány (Mecklenburg-Elő-Pomeránia, Brandenburg, Szász-Anhalt, Türingia, Szászország) visszaállítása.

Az egységesülésnek része volt a pártrendszerek összekapcsolódása, a nyugati és a keleti területeken működő kereszténydemokrata, liberális, szociáldemokrata rokon- és testvérpártok egyesülése.

A kiélezett viták (például az egyesülés időpontja vagy a közös választások mikéntje körül) Bonnban és Berlinben nemegyszer koalíciós kormányzati válsággal fenyegettek, de az utolsó pillanatban mindig kialakult a konszenzus.

A belnémet kérdések összehangolásával párhuzamosan zajlott az egyesülés nemzetközi feltételeinek kialakítása. A két német állam, valamint a négy nagyhatalom képviselői (2+4) 1990. március 14-én a bonni külügyminisztériumban kezdtek szakértői véleménycserét, a megbeszélések májustól külügyminiszteri szinten folytatódtak.

Helmut Kohl nyugatnémet kancellár július 16-án Moszkvában Mihail Gorbacsov szovjet elnökkel megállapodott abban, hogy a német egység megvalósulásával egyidejűleg a Szovjetunió elismeri a leendő egységes Németország teljes és korlátlan szuverenitását, azaz nem ellenzi NATO-tagságát, a Szovjetunió pedig 1994 végéig minden katonáját kivonja az NDK területéről.

Ugyanezen a napon döntöttek úgy az Európai Közösség külügyminiszterei, hogy az NDK területe az egyesülés pillanatában az Európai Közösség részévé válik.

Augusztus 2-án aláírták a választási szerződést, amelynek értelmében december 2-án (1933, Adolf Hitler hatalomra jutása óta először) egységes, szabad németországi választásokat rendeznek. Augusztus 23-án a keletnémet törvényhozás, a Népi Kamara úgy döntött, hogy az NDK október 3-i hatállyal csatlakozik az NSZK-hoz.

Az NDK és az NSZK egyesülési szerződését, amely jogi-politikai kereteket biztosított a két német állam tényleges egybeolvadásához, augusztus 31-én Berlinben Wolfgang Schäuble nyugatnémet belügyminiszter és Günther Krause, a keletnémet minisztertanács államtitkára írta alá.

A dokumentumot szeptember 20-án a keletnémet Népi Kamara és a nyugatnémet parlament alsóháza, a Bundestag, majd 21-én a felsőház, a Bundesrat is nagy többséggel ratifikálta.

A „2+4 konferencia” záró szakaszát szeptember 12-én Moszkvában tartották meg, ekkor írták alá a külügyminiszterek a végleges szerződést. Ennek értelmében Németország visszanyerte teljes szuverenitását, a német-lengyel határ az Odera és a Neisse vonala lett, a Szovjetunió és Németország több szerződést készített elő jövendő együttműködésükről.

Az egykori négy szövetséges nagyhatalom külügyminiszterei október 1-jén New Yorkban közös nyilatkozatban jelentették be, hogy október 3-tól felfüggesztik Berlin és Németország fölötti jogaikat. Ezzel minden akadály elhárult a német újraegyesítés útjából: 1990. október 3-án, 0 órakor, 41 évvel létrehozása után megszűnt a Német Demokratikus Köztársaság.

Az NDK beolvadt a Német Szövetségi Köztársaságba, Berlin ismét egységessé, egyben az NSZK fővárosává vált. Az újraegyesítés napja ma Németország hivatalos állami ünnepe.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A berlini fal 1989. november 10-én, a határátkelőhelyek nyitásának másnapján (Kép forrása: Wikipédia/ Sue Ream /CC BY 3.0)Gorbacsov és Reagan Helmut Kohl kancellár (Kép forrása: Wikipédia/ Bundesarchiv, B 145 Bild-F074398-0021 / Engelbert Reineke / CC-BY-SA 3.0)Tűzijáték a Brandenburgi kapunál (Kép forrása: Wikipédia/ Bundesarchiv, Bild 183-1990-1003-008 / Uhlemann, Thomas / CC-BY-SA 3.0)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár