2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Lappangónak gondolt Benczúr-képet azonosítottak

2013. július 1. 13:36

A művészettörténeti szakma lappangóként tartotta nyilván Benczúr Gyula Mátyás és Beatrix esküvője című képét. A szakértők úgy vélték, magángyűjteményben lappanghat Benczúr értékes műalkotása. A szegedi múzeum Benczúr-tárlatára készülve Nátyi Róbert művészettörténésznek sikerült azonosítania a rejtélyes sorsú festményt. A mű megvan, korábban valóban magángyűjteményben volt, az alkotás 1997-ben a Lucs gyűjtemény más darabjaival együtt került a Móra Ferenc Múzeumba.

A közgyűjtemény leltári nyilvántartása csak a hozzávetőleges témáról - Mátyás és Beatrix - illetve Benczúr szerzőségéről ad információkat. A Lucs Ferenc jeles szegedi műgyűjtő gyűjteményébe kerülés előtti időszakról sem áll rendelkezésre adat.

„A századfordulón Benczúrt, mint a hazai reprezentatív történelmi festészet legjelentősebb alkotóját felkérték az akkor épülő budavári palota úgynevezett Hunyadi-termének díszítésére. Benczúr eredetileg hat festményt tervezett a terem falfelületeire. Végül ez a ciklus sosem valósult meg. A vázlatok, így a Mátyás és Beatrix című alkotás is, ellenben az összes képhez elkészültek” – mondta el Nátyi Róbert művészettörténész, akinek sikerült bizonyítania, hogy a Móra Ferenc Múzeum raktárából előkerült és jelenleg a Benczúr-kiállításon szereplő festmény a szakirodalomban eddig lappangónak aposztrofált Mátyás és Beatrix esküvője című képpel azonos.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár