Albert Speer, a „jó náci”

2013. január 18. 14:38

Hitler bizalmasának, a fegyverkezési miniszter és főépítész Albert Speernek nagy szerepe volt abban, hogy a szövetségesek bombái által teliszórt Németország gyáraiban a támadások ellenére is zavartalan, sőt növekvő termelőmunka folyjon. Az európai háború végén az amerikai tisztek főként azt akarták kiszedni belőle, hogy mi módon érte el mindezt, hiszen a szövetségesek számára a Távol-Keleten még közel sem értek véget a harcok. Az amerikaiakkal való együttműködésének köszönhetően „csupán” 20 évet kapott az elmondása szerint a holokausztról sosem hallott építész.

Korábban

Habár 1945. április 30-án a szovjet csapatok már Berlin utcáin harcoltak, s a háború a végéhez közeledett, Németország északi részén Karl Dönitz tengernagy, Adolf Hitler választott utódja és a náci párt néhány tagja megalakította a Flensburgi kormányt. Miután a szövetséges csapatok és az ENSZ háborús bűnökkel foglalkozó bizottsága lezáratta a dán-német határ közelében fekvő Flensburgot, egy ott rekedt német különös figyelmet kapott: Albert Speer, a zseniális építész, a Harmadik Birodalom fegyverkezési minisztere és főépítésze, a Führer egykori bizalmasa. A háború során Speer munkájának köszönhetően megduplázták a német gyártósorok kapacitásait, meghosszabbítva ezzel a német háborús erőfeszítéseket és szenvedéseket, miközben a szövetséges légierő folyamatosan bombázta a városokat. A „német háborús csoda” csak a gyárakban rabszolgaként dolgoztatott, éhező munkások millióinak vére, verejtékei és könnyei árán következhetett be.

Speer, sok más náci párttag és SS-tiszthez hasonlóan, arra a következtetésre jutott, hogy ha egyszer elfogják, nem lesz kegyelem számára, ám mégsem menekült az öngyilkosságba. A Speer után való hajsza felettébb szokatlan volt. Az ENSZ Háborús Bűnök Bizottsága elhatározta, hogy a főépítészt is bíróság elé citálja, azonban egy amerikai tiszt hamarabb lépett. Az egykori befektetési bankár Paul Nitze, aki az Egyesült Államok Stratégiai Bombázási Kutatócsoportjának az alelnöke volt, ugyanis mindenáron azt akarta, hogy információkat szedjen ki belőle. Bár az európai háború már véget ért, a Csendes-óceánon és Japánban még javában zajlottak a harcok, így Nitzének szüksége volt Speerre, mivel minél többet meg akart tudni arról, miként működött Németország hadi gépezete; 1945 májusában az amerikai hadi vezetésben nagy hajsza vette kezdetét, hogy ki tudja hamarabb elfogni és kihallgatni Hitler bizalmasát.

Albert Speer letartóztatása

A Speert ipari és termelésügyi miniszterré kinevező, a Mürwik Tengerészeti Akadémiába költöző új kormány a hatalomra kerülést követő első éjjelen rádióüzenetet küldött a német népnek, amelyben további harcra buzdított, bár tisztában volt vele, hogy a győzelem elérhetetlen. Miután május 15-án az amerikaiak elértek Flensburgba, a Glucksburg-kastélyban hét napon keresztül hallgatták ki Speert, aki meglepő őszinteséggel válaszolt kérdéseikre. Vallatói nem merték megkérdezni, mennyit tudott a holokausztról, féltek ugyanis, hogy egy ilyen kényes kérdés hatására együttműködési készsége lanyhulni kezd. Az építész tudta, hogy egyetlen esélye a túlélésre, ha válaszol az amerikaiak kérdéseire. Együttműködése megütközést keltett, egyik vallatója később így nyilatkozott róla: „Mindannyiunkban szimpátiát ébresztett, amit legbelül igencsak szégyelltünk.”

Speer válaszaival bebizonyította, mennyire értette a dolgát a náci háborús gépezet irányítása terén. Nitzének elmondta, hogyan csökkentette a hadsereg befolyását és erősítette a náci párt döntéshozatalát, illetve hogyan vette át üzemeiben Henry Ford gyártási alapelveit. Kifejtette, miért vallottak kudarcot egyes brit és amerikai légitámadások, míg mások miért lehettek oly sikeresek. Vallatóinak elmondta, miként ösztönözte országjáró beszédeiben munkásait a termelés növelésére, miközben nagyon jól tudta, hogy a háború elveszett. Mikor Hitler azt kérte tőle, hogy a szövetségesek által elfoglalt német területeken a felperzselt föld taktikáját alkalmazza, vagyis pusztítsa el az infrastruktúrát és az ipari létesítményeket, nagyon dühös lett, s megtagadta az engedelmességet; szavai szerint ezzel a Führer helyett a német népet és a jövőjüket szolgálta.

Paul Nitze

Egy héttel később Nitze üzenetet kapott feletteseitől, melyben megsürgették, hogy tartóztassa le a volt náci vezetőt. Nitz tisztában volt vele, hogy ha ez bekövetkezne, nem tudna Speerből több információt kiszedni: a férfi Hitler utolsó, bunkerben töltött napjaira volt kíváncsi, hiszen Speer egyike volt azoknak, akik utoljára láthatták a Führert. Nitze továbbá úgy vélte, a volt fegyverkezési miniszter hazudik, amikor azt állítja, hogy nem volt tudomása a holokausztról és a gyáraiban zajló zsidók elleni háborús bűncselekményekről. „Nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy Speer tartott attól, hogy háborús bűnössé nyilvánítják” – mondta később Nitze. Május 23-án a brit és amerikai tisztviselők találkozóra hívták a Flensburgi kormányzat tagjait a Patria nevű hajóra, ahol letartóztatták őket. Eközben tankok gördültek be Glucksburg kastélyába, s állig felfegyverzett katonák törtek be Speer szobájába.

1945 szeptemberében Speert tájékoztatták, hogy 20 náci vezetővel együtt neki is felelnie kell majd tetteiért Nürnbergben. A katonai törvényszéki tárgyalások sorozata 1945 novemberében kezdődött meg, amelynek az volt a célja, hogy megmutassák a világnak, az emberiség ellen elkövetett vétkek többé nem maradhatnak büntetlenül. A koncentrációs táborokat bemutató film lejátszása közben könnyező Speer a pódiumra lépve határozottan állította, hogy nem volt tudomása a holokauszt szörnyűségeiről, sőt a gyáraiban burjánzó rabszolgamunkáról sem. A bíróság bocsánatát kérte, elmondása szerint tudnia kellett volna ezekről, de mégsem így történt. Vétkes volt, állította, azonban ragaszkodott korábbi állításához. Később, hogy megmutassa a bíróságnak, ő valójában egy „jó náci”, elmesélte, hogy két évvel korábban Hitler megöletését tervezte egy a bunkerébe vezetett mérgező gázzal. A történet hallatán a többi vádlott elnevette magát.

1946 őszén a legtöbb náci vezetőt halálra vagy életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Speer 20 évet kapott, büntetését a berlini Spandau börtönben kellett letöltenie, ahol az ötös számú fogoly volt. Nem volt kérdéses a bíróságon mutatott bűnbánata, azonban valószínűleg a Nitzével való együttműködése mentette meg ténylegesen az életét. 1966-ban szabadult, majd a nyugat-németországi Heidelbergben telepedett le, ahol a „jó náci, aki nyíltan beszél a múltjáról” kép kezdett kialakulni róla. Szabadulását követően azonban rágalmak özöne fogadta. 1971-ben Erich Goldhagen, a Harvard történésze azzal vádolta, hogy részt vett egy 1943-as konferencián, ahol Heinrich Himmler nyíltan beszélt a zsidók kiirtásáról. Speer beismerte, hogy részt vett ezen a tanácskozáson, azonban állítása szerint még az előtt elhagyta, hogy a katonai parancsnok elmondta volna szándékát. Speer 1981-ben egy londoni kórházban halt meg. Öröksége nyomok nélkül múlt el, épületei közül ma egy sem áll.