Vajay Szabolcs

2012. augusztus 27. 16:44

Budapest, 1921. október 9. – Vevey, 2010. július 6.

Vajay Szabolcs 1921-ben látta meg a napvilágot a magyar fővárosban egy a partiumi Szilágyságból származó református család egyetlen gyermekeként. Az elemi iskolát magántanulóként, középiskoláját pedig a lágymányosi Szent Imre Gimnáziumban a ciszterciták kezei között végezte el. Kiskorától kezdve érdekelte a történelem, ám a diplomata pálya is vonzotta. Nyelvérzéke kiváló volt, hamar megtanult latinul, németül, franciául és angolul, később pedig a spanyol nyelvet is elsajátította.

Huszonévesen a második világháború alatt a magyar királyi külügyminisztériumba került, majd 1943-ban ösztöndíjat nyert Svájcba, ahonnan a nyilas hatalomátvétel miatt jó néhány évtizedig nem tért haza. Magántitkár lett Barcza György nagykövet mellett, aki a világégésből történő magyar kiugrási kísérletet szervezte.

Miután részt vett a párizsi béketárgyalási folyamatban, a Nemzetközi Vöröskeresztnél tevékenykedett, majd a csehszlovákiai kommunista hatalomátvétel után elhagyta a kontinens, s Argentínában telepedett le. Buenos Airesben a magyar kultúra továbbélésén fáradozott: miután 1951-ben megkapta az argentin állampolgárságot, segítségével megalapult a Pázmány Péter Szabadegyetem, majd a Délamerikai Magyarság című emigráns folyóirat kulturális főszerkesztői posztját is elvállalta.

1959-től Párizsban élt, ahol az UNESCO argentínai képviselőjeként munkálkodott. Az 1955-től a Szabad Európa Rádió munkatársaként tevékenykedő Vajay az 1960-as évektől nemzetközi heraldikai szaktekintéllyé vált, így mikor az Egyesült Államok 1978-ban visszaszolgáltatta a Szent Koronát, a magyar állam őt kérte fel a koronavizsgáló bizottság első számú szakértőjévé.

Az 1982 és 1986 között a Genealógiai és Heraldikai Társaságok Nemzetközi Szövetségének elnöke és a Máltai Lovagrend parancsnoki Nagykeresztese az argentin és a spanyol Történettudományi Akadémia tagja is volt egyben. A rendszerváltás után a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanáraként dolgozott. A Magyar Köztársaság Érdemkeresztjének, 1995-től pedig a Széchenyi-díjnak büszke tulajdonosa – aki nem mellesleg a máltai és a johannita lovagrendek heraldikai tanácsadója is volt – 2010-ben a svájci Vevey-ben hunyt el.

Főbb művei:

• Spanyol királyok vére a Frangepán leszármazottakban, Budapest, 1943.
• A Johannita Rend lovagjai 1854-1987
• A Máltai Rend Magyar lovagjai 1530-2000 I.-II. kötet, Budapest, 2002.
• Győztünk Mohácsnál, Budapest, 2003.
• Lánc, Budapest, 2005.
• Vérbulcsu, s.l., 1955.
• Elevenkő, München, 1958.
• Én Anonymus, Budapest, 1998.
• A Szent korona kamelaukion jellege (Nyugati Magyar tanulmányírók antológiája 1987.)
• Egy füst alatt, Köln, 1954.