Egyre hosszabb lesz a kínai nagy fal
2009. szeptember 23. 10:40 MTI
A kínai nagy fal újabb szakaszára utaló romokat tártak fel a régészek az északkelet-kínai Csilin (Jilin) tartományban. A friss felfedezésből, a Csin (Qin) és a Han dinasztia korabeli építménytöredékeiből arra lehet következtetni, hogy a fal keleti irányban tovább húzódott, mint azt korábban gondolták.
Korábban
A világ nyolcadik csodájaként emlegetett építmény története az i.e. 7. századba nyúlik vissza. Közép-Kínában először az északon élő népek támadásait előrejelző hatalmas őrtornyokat, bástyákat, illetve erődítményeket emeltek, majd később ezeket falakkal kötötték össze, illetve a területek urai határaikon külön falakat építettek.
Amikor i.e. 221-ben Csin Si-huang (Qin Shihuang) császár egyesítette az országot, összekötötte a korábbi fejedelemségek által épített falakat, hogy így védekezzen a mongol népek lovascsapatainak támadása ellen.A fal hossza akkor már meghaladta az ötezer kilométert.
A Csint (Qin) követő Han dinasztia több mint 10 ezer kilométerrel toldotta meg az építményt. Az évszázadok és évezredek során a különböző kínai dinasztiák mind hozzátették a maguk szakaszát a korábban építettekhez. Ha összeadjuk az összes - hegyvonulatokon kígyózó, sivatagokon, pusztaságokon, mocsaras területeken át vezető - falszakaszt, akkor hosszuk meghaladja az 50 ezer kilométert, vagyis a fal összességében hosszabb az Egyenlítőnél.
A ma viszonylag épségben látható és turisták által látogatott nagy fal az 1368 és 1644 között uralkodott Ming dinasztia idején épült. Az északkelet-kínai Liaoning tartományból indul és a Gobi sivatag homokjában vész el. Hossza 7 ezer 300 kilométer. Kínában azonban időről időre hírt adnak az újabb és újabb felfedezésekről. A régészeti feltárások nyomán mind inkább kiderül: az 1987 óta a világörökség részét képező Nagy Falnak még mindig "nincs vége".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta 19:05
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban 16:05
- Még Gary Cooperrel és Frank Sinatrával is hírbe hozták Anita Ekberget 16:05
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért 14:20
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap