Felmérések és kényszermosdatások

2009. szeptember 3. 11:37 Szabó Csaba

Korábban

Vegyes bizottság elemezte a cigánykérdést

Az Egészségügyi Minisztériumban 1956. január 12-én összeült egy vegyes bizottság a cigánykérdés megvitatása céljából. A bizottságban a szaktárca munkatársain kívül részt vettek a Belügyminisztérium és a Város- és Községgazdálkodási Minisztérium küldöttei mellett Baranya, Csongrád, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár megyékből orvosok, egészségügyi és lakásügyi szakemberek. Lényegében a cigányság problémáit ismerő, de azokkal azonosulni nem tudó és nem is akaró kívülállók fogalmazták meg a kórképet és tették meg javaslataikat. A tanácskozás során fontos témák kerültek elő. Például a nyilvántartások, a képviselet hiánya, elégtelen volta (a vándorló, kóborló cigányok sem, de még a falvak szélén valamennyire letelepült életmódot folytató cigányok sem rendelkeztek személyi igazolvánnyal, nem voltak sehol bejelentve).

Ehhez kapcsolódnak a lakáskörülmények, illetve a lakások teljes hiánya, rendezetlensége, a zsúfolt putrik és környezetük és annak köztisztasági állapota. Ez is hozzájárult, hogy közegészségügyileg a cigányságot tekintették az egészségügyi szakemberek a legveszélyeztetettebb rétegnek (a legtöbb fertőző betegség, járvány, a tetvesedések a cigánytelepekről indultak ki). Ugyancsak a körülmények és a családi, környezeti mintáknak tudható be a cigányság esetében a tanulatlanság, az oktatás, nevelés, képzés szinte teljes hiánya (kevés cigánygyermek járta ki a nyolc osztályt, magas volt az analfabéták száma). Említették még a rendészeti problémákat is (kéregetés, munkakerülés, bűnözés).

Bizonyára a januári megbeszélés is hatott annak a feljegyzésnek az összeállítására, amelyet az Egészségügyi Minisztérium állított össze a Belügyminisztérium számára egy, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságához küldendő javaslat céljából. Az irat készítői konkrét tervvázlattal álltak elő, amelyben megjelölték az egyes szaktárcákra váró feladatokat. Az Egészségügyi Minisztérium hatáskörébe kívánták utalni a már addig is rendszeresített tetvetlenítési eljárás (DDT porzás) fokozását, és el kellett végezni a cigányság átfogó szűrővizsgálatát, akárcsak a cigány lakta munkásszállások havi ellenőrzését, és a rendszeres gyermek-szakorvosi vizsgálatokat. A munkaképtelen, idős, egyedül élő cigányokat otthonba akarták telepíteni.

A pártközpont számára készített feljegyzésekkel, javaslatokkal az MDP megfelelő szervei, osztályai foglalkoztak, de az MDP vezető testületei csak 1956-ban vették napirendre a cigányság ügyét, azonban a Politikai Bizottság végül nem tárgyalta érdemben a kérdést, nem fogadott el határozatot. A szaktárcák felmérték a cigányság helyzetét, összeállították javaslataikat, mégsem került sor a cigányság helyzetének rendezésére.

Az '50-es években készült különböző szintű elemzések, összefoglalók tanulsága szerint az egészségügy területén a legnagyobb gondot a cigányok között a tetvesedés, a gyakori nemi betegségek, a tbc, a diftéria, vagy torokgyík, a fertőzéses májgyulladás és a trachoma, a szem kötőhártya gennyes, ragályos gyulladása, más néven egyiptomi betegség jelentette.

A cigánytelepeken a gyakori fertőzések miatt 1950 után gyakran megjelentek az egészségügyi vagy tisztasági felelősök és az egészségügyi járőrök. Ők ellenőrizték a telepeket, ahol szükségesnek látták, kényszermosdatást és fertőtlenítést rendeltek el (ehhez egy eredetileg rovarirtó szernek szánt anyagot használtak, DDT porzás). A rendelkezésre álló források ezeket a meglehetősen brutális, erőszakos cselekedeteket jórészt humanista, népjóléti intézkedésnek állítják be: „A KÖJÁL mozgó fürdető és fertőtlenítő szolgálata a folyó évben összesen 2339 cigány személyt fürdetett meg és fertőtlenítette ruhaneműiket. A fürdetéssel szemben kezdetben ellenkezés nyilvánult meg, azonban most már oldódott az ellenállás, sőt vannak helyek, ahol igénylik is azt. A gyermekek mindenütt nagyon örülnek a fürdetésnek."

A Roma Sajtóközpont munkatársai 2001-ben és 2002-ben kerestek fel olyan romákat, akik átélték ezeket az akciókat. A visszaemlékezések ellentmondanak a korabeli iratoknak, és jól érzékeltetik, hogy valójában miként is zajlottak le a „kényszermosdatások". Egy idős férfi évtizedekkel az események után a következőképpen emlékezett: „Bementünk a sátorba, le kellett vetkőzni mindenkinek meztelenre. Sorba álltunk, bejött egy ember, a markunkat kellett tartani, és ilyen nagyon büdös vegyszert nyomtak bele, annyit mondtak, hogy ettől szép lesz a hajunk, fényleni fog tőle, szép tiszták leszünk. Rá kellett tenni a hajunkra és be kellett vele kenni a testünket. (...) Olyan erős szer volt, hogy mikor elment a katonaság, a sátrak helyén már fű sem nagyon nőtt, kisárgult az egész terep, még a gyom is elpusztult. (...) Egy zuhanyzó volt, hat rózsával, első csoportban mentek be a férfiak és a fiúk, másodikban a nők, lányok, asszonyok. Nem érdekelte őket, mennyire embertelen a dolog, hogy a cigányok mennyire szégyenlősek. Nem egyszer, amikor a nők és a lányok fürödtek, valami kitalált indokkal a személyzetből bement egy-két férfi, adták az instrukciókat, kérdezték, hogy »elég-e a vegyszer?«".