Jogerős a keszthelyi kastélymúzeum elleni Sigray-ítélet
2009. február 27. 12:25 MTI
Jogerősen is megnyerték a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum Kht. ellen indított próbapert Sigray Antal örökösei, akik egy szobor kiadását kérték az intézménytől - tájékoztatott a leszármazottak képviselője.
Korábban
Schell József közölte: az ingóság kiadása címén 2007 novemberében indult próbaperben a Zala Megyei Bíróság hozott csütörtökön jogerős ítéletet, amelyben a múzeumot arra kötelezték, hogy a Páris ítélete című szobrot adja ki az örökösöknek, az ítélet ellen pedig fellebbezni már nem lehet. Meglátása szerint a döntés jelentős kihatással lehet további mintegy 220 tárgy sorsára is.
A Sigray-örökösök a Helikon Kastélymúzeum Kht.-tól azt kérték, hogy adják át a szobrot, de ezt a múzeum elutasította. Tavaly novemberben a Keszthelyi Városi Bíróság első fokon már az örökösöknek ítélte a műtárgyat.
Schell József elmondta, hogy a leszármazottak az elmúlt napokban pert indítottak a Magyar Nemzeti Múzeum ellen is 14 darab családi festmény kiadása érdekében. Ezeket a műtárgyakat sem adta ki az intézmény, "holott ezek jogi megítélése azonos a korábban végrehajtói asszisztenciával kiadott Ocskay Johanna portréjával" - tette hozzá. Az örökösök 2008 novemberében első fokon ugyancsak pert nyertek az Iparművészeti Múzeummal szemben, egy angol karosszék kiadása ügyében. A múzeum fellebbezése miatt ezt másodfokon tárgyalja majd a bíróság.
Sigray Antal gróf leszármazottai korábban egyezséget ajánlottak annak az öt magyarországi közgyűjteménynek, amely a gróf mintegy 250 műtárgyát őrizte, de csak a Szépművészeti Múzeum és a keszthelyi Balatoni Múzeum adta ki az értékeket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.