Az emlékezet tárházául szolgáltak a nemzetségkönyvek

A Haller család címerrajzokkal és viseletképekkel gazdagon illusztrált nemzetségkönyvét Szádeczky Lajos mutatta be az értő nagyközönségnek a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 1885. október 15-én megtartott ülésén. A kötetet 1533-ban kezdték el vezetni Nürnbergben, de tartalmi vonatkozása egészen 1198-ig nyúlt vissza.

A tudós az értékes kéziratot Haller Jenőtől kapta kölcsön, a forrást Boncz Ödönnel a Turul hasábjain elemezte. Ennek során feldolgozták a genealógiai, címertani és művelődéstörténeti vonatkozásokat, összeállították a Hallerek igen részletes családfáját. A szerzőpáros azonban nem tért ki a nemzetségkönyv elbeszélő forrás voltára, nem határozták meg keletkezésének társadalmi hátterét.

A tanulmány ezt a hiányt kívánja pótolni. Annak ellenére, hogy az első tanulmány még 1886-ban jelent meg, a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött nemzetségkönyv széles körű értelmezése (eddig) nem történt meg. Ez minden bizonnyal azzal magyarázható, hogy a kommunista hatalomátvétel utáni közeg nem igazán kedvezett a családtörténetnek. Pedig a Heller család ugyanis európai viszonylatban is kivételes, egy "nemzetközi" család egyik ágaként, a nürnbergi patríciusokból erdélyi, illetve magyarországi arisztokratákká váltak, mialatt változott anyanyelvük, felekezetük és rendi helyzetük. Szabó nürnbergi, kolozsvári és budapesti forrásokra támaszkodva elemzi a kötetet.

A neves nürnbergi família eredete az idők jótékony homályába vész. A kevéssé megbízható családi hagyomány szerint Prágából vagy egy másik változat szerint Bajorországból kerültek Bambergbe, majd onnan költöztek Nürnbergbe. Van olyan tudományos érvelés, amelyik Tirolba helyezte a származási helyet. Az első ismert nürnbergi Hallert, I. Ulrichot 1293-ban említették először, azonban az összekötő kapcsot közte és a tiroliak között nem sikerült megtalálni. Mindenesetre Nürnbergben hamar komoly befolyásra tettek szert, kivételes, hogy 1332-től kezdve egészen 1806-ig, a város Bajorországba történő beolvasztásáig folyamatosan szerepeltek a birodalmi város 24, majd 42 tagú belső tanácsában. A kiterjedt kereskedelmi kapcsolataiknak köszönhetően a Hallerek több tagja már a középkor folyamán elhagyta Nürnberget, a 15. század végén Budán is megjelentek.

II. Ruprechtet 1481-ben említették budai polgárként, két évvel később feleségül vette a szintén nürnbergi Anna Münzert, Hans Münzer budai bíró leányát. A frigy révén komoly vagyonra és persze kapcsolatrendszerre tett szert, számos alkalommal közbenjárt II. Ulászló királynál a nürnbergiek kiváltsága ügyében. Testvére, II. Wolf magyar ökörrel kereskedett, másik testvére III. Wilhelm Hunyadi Mátyás király szolgálatába állt. II. Ruprecht egyik fia, Péter még 1526 előtt átköltözött Nagyszebenbe. A váltás a család kereskedelmi érdekeltségeivel magyarázható. A megtelepedési stratégia a budaihoz hasonló volt, Péter feleségül vette Johannes Schirmer brassói bíró leányát. Pályafutása töretlenül ívelt felfelé, támogatta I. Ferdinándot, 1552 végén az uralkodó erdélyi kincstartóvá nevezte ki. Természetesen gondolt a birtokok szerzésére is: Ferdinándtól komoly területeket kapott. Első felesége halála után pedig feleségül vette Kemény Katalint, így rokonságba került több jelentős erdélyi magyar nemesi családdal.

A családkönyv összetett műfajnak tekinthető: a nehezen körülhatárolható forrás a késő középkori és kora újkori Európa számos országában elterjedt. Formájára nézve ez egy olyan könyv, amelynek magvát egy adott család tagjainak genealógiai, családtörténeti, önéletrajzi feljegyzései képezik, de emellett tartalmazhat oklevélmásolatokat, kortörténeti tárgyú elbeszélő részeket, kereskedelmi vagy birtokigazgatási könyvelést. Jellegzetessége, hogy létrehozása után több generáció is kiegészítette, tovább vezette. A család tehát írásba foglalta saját múltját és jelenét, illetve meghatározta saját valós vagy kíván társadalmi helyzetét. A kötet fontos szerepet kapott a családi reprezentációban, elemzésével számos érdekes társadalomtörténeti kérdésre választ kaphatunk.