2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Végigkalauzolja a látogatókat a térség történelmén a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum új kiállítása

2021. május 13. 11:59 MTI

Május 21-én nyílik a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum új állandó kiállítása „utazás TÉRben és IDŐben” címmel. Az évek óta készülő tárlat idővonalra felépítve mutatja be Békéscsaba és Békés megye régészetét, történelmét, kultúráját és gasztronómiáját – hangzott el csütörtökön a helyszínen.

A Békéscsaba az évezredek idővonalán alcímet viselő új tárlatot ismertető sajtótájékoztatón Andó György múzeumigazgató elmondta, hogy a majdnem ezer négyzetmétert elfoglaló kiállítás az eddigi gyakorlathoz képest merőben más koncepció alapján készült. Nem a legértékesebb műtárgyi anyag szakágankénti bemutatása volt a cél, hanem idővonalra felépítve helyezték kontextusba Békéscsaba és Békés megye régészetét, történelmét, kultúráját, kitekintéssel Magyarország és a világ jelenségeire az adott korszakokban.

Hozzátette, hogy a múzeum fejlesztése négy lépcsőben történik. Először összekötötték az 1912-ben és az 1972-ben épült részeket. Tavaly szeptemberben megnyitották az új állandó Munkácsy életműkiállítást, idén tavasszal elkészültek az új állandó történeti kiállítással is. A Békéscsabán, a Modern Városok Program keretében épülő Munkácsy-negyed részeként pedig egy egészalakos bronz Munkácsy-szobor kerül majd a múzeum főbejárata mellé a közeljövőben.

A tárlat megtekintésekor a látogatók időspirálszerűen teljesen körbejárják a múzeumot. Az alagsori részeken kapott helyet Békéscsaba és környezete természetföldrajzát, a különböző földtörténeti korokat és a tudományos-régészeti leleteket felvonultató rész. Bácsmegi Gábor régész elmondta: a legnagyobb, a legsúlyosabb és a legidősebb leleteket is kiállítják, emellett fókuszálnak a közelmúlt legújabb ásatásai eredményeinek bemutatására.

A magasföldszinti rész 1718-tól, Békéscsaba szlovákok általi újratelepítésétől napjainkig mutatja be az életet. Megépítettek egy szekeret, amely a betelepülő szlovákság útját jelképezi, a szekéren az általuk hozott tárgyakat láthatja a közönség - közölte Martyn Emília néprajzos főmuzeológus.

Innen a békéscsabai evangélikus nagytemplomba lépve a vallási eszközök jelennek meg, az interaktivitás jegyében megkongathatók a templom harangjai. A templomból kilépve a piacon találja magát a látogató, ahonnan fel lehet menni a padlásra. Ott múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak majd - ismertette a részleteket.

A termeken tovább haladva a városra jellemző háztípusokat mutatják be, amelyek "vitrinként is funkcionálnak", bemutatják általuk a néprajzi és - a csabai kolbász hazájában - a gasztronómiai érdekességeket.

A vasútállomásra érve egy épp berobogó vonat fogadja a látogatót, amely a város iparfejlődését szimbolizálja, végül a közelmúltba, egy panellakásba „léphet be” az ember - sorolta a tárlat egységeit Martyn Emília.

Az új állandó kiállítás csúcspontja a múzeum nagytermében különálló egységként berendezett új állandó Munkácsy-kiállítás, amelyet 2020 szeptemberében nyitottak meg.

A kiállítás a Munkácsy-negyed fejlesztési projekt részeként, a kulturális államtitkárság Kubinyi Ágoston Programja támogatásával készült el. A látványtervező Sz. Szilágyi Gábor volt, a kivitelezést a Rio Lámpastúdió Kft. végezte.

Varga Tamás alpolgármester a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, az átalakulással új korszakába lép a múzeum.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár