Valóságos csodadrogként alkalmazták az európai nagyhatalmak a kokaint az I. világháborúban

0000. 0. 00:00 Múlt-kor

Korábban

Ébren tart, bátorságot ad, fájdalmat csillapít

A katonák kokainhasználatának aránya napjainkban is ismeretlen. Annyi azonban bizonyos, hogy soha korábban és soha többé nem fogyasztottak a hadseregek annyi kokaint, mint 1914 és 1918 között, nem csupán orvosi célra, de teljesítménynövelőként is. A hadakozó felek seregei azért osztogatták a kokaint, hogy harcosaikat felvillanyozzák és növeljék harci kedvüket. Általában segített lenyugtatni az idegösszeomlás szélén álló katonákat, és növelte teljesítményüket.

A német pilóták hosszú repülőutakon fogyasztották a szert. A francia feljegyzések szerint a korai repülősök igencsak kedvelték: „A kokain beletöltötte a kevés légi párbajozóba azt a hideg és teljességgel tudatos felemelkedettséget, amelyre – egyedül a drogok között – képes (…) Ugyanakkor épen hagyta cselekedeteik feletti irányításukat. Megerősítette őket, mondhatnánk, a kockázat gondolatának megszüntetésével.”

De a kokain minden bizonnyal sokkal népszerűbb volt a gyalogság, mint a pilóták körében. Nem sokkal a gallipoli csata (1915. április–1916. január) egyik támadása előtt például az ausztrál katonák jelentős mennyiséget kaptak a drogból. Továbbá az Ausztrália és Új-Zéland Hadtest (ANZAC) sebesültjeinek és betegeinek rendszerint a legkönnyebb és leghatékonyabb kezelést írták elő: a két erős fájdalomcsillapítót, a morfiumot és a kokaint. Nem meglepő módon sokan szoktak rá ezekre a szerekre, és maradtak függők jóval felépülésük után is. Ez volt az európai nagyhatalmak hadseregeiben a szörnyű valóság.

A brit hadsereg olyan termékre hagyatkozott, amely már bizonyította hatékonyságát a hosszú és fárasztó sarkkutató expedíciókon 1907-ben és 1912-ben. A Tabloid vagy Forced March (Erőltetett Menet) márkanév alatt forgalmazott készítmény kokaint és kóladió-kivonatot tartalmazott, és a londoni Burroughs Wellcome & Co. gyártotta. Ez a cég indította el később a kokain gyártását tabletta formájában.

E fejlesztés megnövelte a drog szavatossági idejét, praktikusabb tárolását és fogyasztását tette lehetővé, és higiénikusabbá tette beadását. A javasolt dózis egy tabletta volt „a szájban feloldva minden órában, amikor folyamatos szellemi megerőltetésnek vagy fizikai erőfeszítésnek van kitéve.” A Tabloid hirdetései azt állították: „Elnyomja az éhséget és meghosszabbítja az erőállóképességet.” Aligha meglepő tehát, hogy a brit hadsereg parancsnoksága úgy döntött, kipróbálja az Európában szolgáló katonákon.

Tekintve az első világháború veteránjai körében megjelent járványszerű függőséget, jogosan feltételezhető, hogy több százezren maradtak a későbbiekben is függők. A harcoló katonák, különösen a nyugati fronton valószínűleg az esetek többségében észre sem vették, amikor fehér „löketet adó” port kaptak ételükbe vagy italukba keverve.

Széles körben ismert tény, hogy a brit katonák rendszeresen kaptak rumot, főleg a pszichikailag megterhelő cselekedetek, például a lövészárkok közötti „senki földjén” át történő rohamok előtt. Szakértők napjainkban arra következtetnek, jó eséllyel lehetett kokain a rumban is, mivel az alkohollal kombinálva kétszeres hatásfokkal működik.

Az első világháború kokainhasználatának pontos mértéke továbbra is felfedezetlen terület, mivel a katonák közül rengetegen meghaltak még a háború során, így a háború után függőségben szenvedőkből tudnának csak kiindulni napjaink kutatói.

Az eltelt idő és a drogfüggőséggel kapcsolatos korabeli alulinformáltság azonban ennek megbecsülését is megnehezíti. A hadviselő felek hivatalos hadtörténészei nehezen vehetők rá az együttműködésre, mivel a „bedrogozott” katonák gondolata sok megszokott elképzelést felrúg a „Nagy Háborúval” kapcsolatban.

előző oldal 4 / 4