2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Több mint 150 évvel a függetlenségi háború előtt már kipróbálták a demokráciát az amerikai gyarmatok

2021. szeptember 17. 08:35 Múlt-kor

Saját kezükben a sorsuk

Törvénykezési kedvük ezután sem lankadt, és hamar születtek szabályozások a dohány árának általuk történő megszabásáról (ez nem volt a London Company ínyére), az indiánok támadásairól, és az egyes telepesek viselkedéséről (főleg ami a szerencsejátékot, az alkoholfogyasztást és az öltözködést illette).

Előirányozták a háztartások által fenntartandó élelmiszer-vésztartalékokat, illetőleg összeállították azon növények listáját, amelyeket rendelni kívántak Angliából ültetvénykísérlet céljából, a dohányra való kizárólagos utaltságot csökkentendő.

Miután egy hőhullám is megszakította az ülést, a gyűlés végül augusztus 4-én oszlott fel hivatalosan, azzal a tervvel, hogy a következő év március elsején újra összeülnek.

Virginia első gyűlésének összehívása és működése természetesen nem tűnt jelentős eseménynek világviszonylatban, a kolónia továbbra is legfőképpen az indiánokra volt utalva a túléléshez.

Két szempontból azonban mégis igen nagy jelentőséggel bírt: újfajta viszonyt jelentett az uralkodó és a távoli gyarmatokon élő alattvalói között, továbbá hatalmas löketet adott a telepesek önálló identitásának kialakulásához – az emberek, akik tisztában voltak azzal, hogy életük hátralevő részét az Újvilágban fogják tölteni, egyszerre sajátjuknak érezhették a képviseleti rendszert, amelyet bevezettek. Ez nem csupán reménykeltő volt számukra, de egy külön büszkeségre is okot adott.

A gyarmati lakosok mindenkori szabadságvágyáról és a központi hatalom irántuk való mindenkori nemtörődömségéről egyaránt elmondható, hogy jelentős részben a külbirtokok anyaországtól való távolsága miatt jönnek létre, ráadásul gerjesztik is egymást.

Az észak-amerikai brit gyarmatok első demokratikus önkormányzati kísérlete nem járt messze ható következményekkel – Virginia kormányzatát többször is átszervezték az elkövetkező évszázad során –, azonban jól látszik belőle, hogy a függetlenebb, képviseleti alapon működő önkormányzattal jóval többet tudtak javítani életük minőségén a gyarmat lakói, mint a központi irányítás alatt. A jövőbeni irány – mondhatni – már ekkor adott volt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Indián támadás Jamestownnál, 1608.Virginia térképe a 17. századbólHabár az őslakosok nem tartottak igényt a barátságtalan területre, kevesebb mint két héttel azok érkezése után megtámadták az angol telepeseketEgy telepes kiosztja családja napi fejadagját az éhség idejénTéglák formázása és kiégetése JamestownbanAz éhezés és betegségek által nehezített tél után a jamestowniakat 1610 nyarán mentették fel szenvedéseik alól az utánpótlást és újabb telepeseket hozó hajókA telepesek felrakodják a megtermelt dohányt egy Angliába tartó hajóraAz amerikai kontinens első választott törvényhozó testülete, Polgárok Háza (House of Burgesses) első ülése
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár