Tehetsége miatt a templomba járást is elnézték Sinkovits Imrének

2021. január 18. 17:32 Múlt-kor

Volt a színpadon Ádám, Lucifer, Mózes, Cassus és Lőrinc barát. Játszott a Két félidő a pokolban, az Egri csillagokban, az Isten hozta, őrnagy úrban, a Honfoglalásban, A tizedes meg a többiekben. A kisebbek pedig a Hupikék Törpikék Törpapájaként ismerhették meg a 20 évvel ezelőtt, 2001. január 18-án elhunyt színész összetéveszthetetlen hangját.

Korábban

Tengerészként, egy verekedés során „szerezte” jellegzetes mosolyát Humphrey Bogart
Az orosz fogságot is megjárta Csákányi László, Flintstone Frédi magyar hangja
Latabár Kálmán minden szerepére úgy készült, mintha első és utolsó fellépése lenne

Sinkovits Imrét – ahogyan az Gervai András: Állami álomgyár című, 2017-ben megjelent könyvéből kiderül – 1949 és 1997 között összesen 72 filmben láthattuk. Leggyakrabban olyan kisemberek bőrébe bújt, akiket alaposan megcibáltak a történelmi és társadalmi változások.

Az általa megformázott alakok közül személye talán a jég hátán is megélő, talpraesett, kedves és link tizedessel forrt össze és – Gervai megfogalmazásában – vált a nemzeti legendárium és ikonográfia részévé. A komédia, szatíra és a dráma is közel állt hozzá, munkáit meghatározta a művészeti alázat, az önfegyelem és a játékintelligencia, amely megóvta a teátrális pózoktól és hatásvadász gesztusoktól.

Az 1928-ban Budapesten született Sinkovits középpolgári, vallásgyakorló családból származott. Ő maga is hívő ember volt, sőt eredetileg papnak készült. A szocialista rendszerben finoman szólva sem dicsérték meg hite megtartásáért. A Színművészeti Főiskoláról négyszer akarták kirúgni, klerikális reakciósnak, kispolgárinak, apolitikusnak és politikailag fejlődésképtelennek bélyegezték, mint mindenkit, aki nem mutatott kellő – azaz nagy – lelkesedést a kommunizmus iránt.

Ráadásul Sinkovitsnak ennél még nagyobb bűne is volt: a párttaggyűlés helyett ugyanis a templomot látogatta. A Rókus kápolnába járt imádkozni, hitéletéről a főiskolán és a pártban is tudtak. Tehetségét szerepein túl azon is mérhetjük, hogy a pártállam mindezt megbocsájtotta neki, egyszerűen azért, mert a magyar színjátszásnak szüksége volt rá.

Első filmszerepét 1949-ben, még főiskolásként kapta Keleti Márton Úttörők című regényadaptációjában, amelyet már a forgatás alatt betiltottak. Két év múlva – amikor még mindig csak 23 éves volt – már főszereplőt alakított Máriássy Félix Teljes gőzzel című filmjében. Ettől az évtől a Nemzeti Színház tagja is volt.

Az 1956. októberi események őt is közéleti szerepvállalásra ösztönözték, 23-án a Petőfi-szobornál elszavalta a Nemzeti dalt. Ezzel a forradalom egyik jelképévé vált és mivel később sem besúgásra, sem bocsánatkérésre nem tudták rászorítani, az is maradt. Tagja lett a Színművészek Ideiglenes Nemzeti Bizottságának és a Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség Forradalmi Bizottságának is.

Sinkovitsot a Szovjetunióban 1956 februárjában megrendezett, zajos visszhangú XX. kongresszus még nem mozgatta meg, nem vett részt a Petőfi kör eseményein sem. Az ősz elején azonban a közéleti ügyek iránt egyébként nem érdeklődő színészt is elérte a forradalom fuvallata. Ezt bizonyítja – Ablonczy Lászlónak a Hitel 2006/10. számában megjelent esszéjében idézett – naplója, amely töredékesen tartalmazza a forradalom alatti eseményeket és reflektál a benne felszabadult érzelmekre is.

A Petőfi szobornál történtekről a következőket jegyezte fel: „[…] Egy személykocsin Kuczka Péter robogott be, s közölte, hogy Piros belügyminiszter végül is (a 12 órai tilalom ellenére) engedélyezte a tüntetést. Oda szólt nekem, Imre, addig szavalj valamit! Egyszerre valami furcsa izgalom vett erőt rajtam. Ilyet még nem éreztem. Fölrohantam a lakásba! A gyerekek, akiket ekkor már hetek óta alig láttam, mert előző nap jöttek meg Vásárhelyről, éppen ebédeltek. – Kati a hír hallatára lázba jött – s mint régen ’48- ban Laborfalvi Rózáék – asszonyi kezei kokárdát tűztek kabátomra. Fölkaptam az Ady és a Petőfi kötetet, sietve megcsókoltam szeretteimet, s rohantam le a térre.”

A forradalom eufóriája, a jelszavakat skandáló tömeg hangulata magával ragadta: „Az iparművészek hatalmas lengyel címert vittek. Ahogy kiértünk a Bajcsy-Zsilinszky útra, futva érkezett az Akadémia felől két nyurga növendék sebtiben készített Kossuth-címert tartva fejük fölé. Kitört az ordítás: Kossuth címert akarunk! A tömeg egyre hatalmasabbra dagadt, az ablakokban sorra jelentek meg a nemzeti színű zászlók. Megállt a munka, a közlekedés leállt, könnyező, mámoros emberekkel lett tele az utca.”

A színházon kívüli „fellépéséért” meg is kapta „méltó jutalmát”, többször kihallgatták, megfigyelték, jelentettek róla. Büntetésből 1958-ban a Nemzetiből a József Attila Színházba helyezték át, 1960-ban szerepelhetett újra filmben.

Az 1960-as években beköszöntött a filmes aranykor Sinkovits számára, ebben az évtizedben játszotta a legtöbb szerepét, köztük a legmeghatározóbb főszerepeit is. A kritikusok és a közönség szerint is kiváló alakítást nyújtott a Két félidő a pokolban, A tizedes meg a többiekben. 1966-ban Kossuth-díjat, kétszer – 1955-ben és 1962-ben – Jászai Mari-díjat kapott.