2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szárazföldi és tengeri birodalmat hoztak létre a Rómát kifosztó vandálok

2021. október 24. 17:12 Múlt-kor

A birodalom végnapjai

477-ben meghalt Geiserich. Utódja, Hunerich az uralkodásának utolsó éveit a katolikusok üldözésével töltötte. A beszámolók szerint élve megégettette a katolikus papokat, és akiket megkímélt, soha többé nem celebrálhattak misét. A püspököket Szardíniára száműzte. A katolikus templomokat javaikkal együtt lefoglalta, és megtiltotta, hogy továbbiakat építsenek.

Hunerich öccsei, Gunthamund és Thrasamund uralkodása alatt jelentősen csökkent a katolikusokra nehezedő nyomás. Bár a száműzött püspökök nem térhettek vissza otthonaikba, a katolikus templomok megnyithatták kapuikat. Újra működni kezdtek a római uralom alatt létrehozott, de később betiltott neves karthágói iskolák. A rómaiak előtt megnyílt az út az udvari körökbe való bejutáshoz, és Thrasamund még fürdőt is építtetett Karthágó mellett.

Thrasamund Róma-barát politikáját vitte tovább utódja, a hosszú ideig Konstantinápolyban élő, több mint 60 évesen trónra kerülő Hilderich is, elődjével ellentétben azonban már nem vette figyelembe a vandál arisztokrácia érdekeit.

Thrasamund figyelmeztetése ellenére visszahívta a száműzött katolikus püspököket, és bebörtönözte elődje hitvesét, Amalafridát. Ezzel két legyet ütött egy csapásra, ugyanis a királyság ariánus lakossága mellett Amalafrida testvérét, a keleti gót király Nagy Theodorichot is magára haragította.

Unokatestvére, a fanatikus ariánus hírében álló Gelimer nem is tűrte sokáig a vandál hagyományokat semmibe vevő király ténykedését, és 530-ban letaszította a trónról. Justinianus bizánci császár sem tétlenkedett: a Vandál Királyságban uralkodó kaotikus állapotokat kihasználva 533-ban hadjáratot indított Gelimer ellen.

A vandál trónbitorló két sorsdöntő csatát is elveszített, és végül 534-ben megadta magát. Haláláig nyugodt körülmények között élt galatiai (a mai Anatólia területén fekvő) birtokán. A vandál kincstárat Konstantinápolyba vitték. Belizár, a győztes hadvezér óriási lakomát rendezett a vandál királyok palotájában. Az ételt és az italt Gelimer szolgái hordták a győztesek asztalára.

Az ariánus papság elmenekült, az otthonmaradók többsége pedig áttért a katolikus hitre. A hadsereg java részét beolvasztották a bizánci haderőbe, s a legjobb harcosokat (Vandali Iustiniani) a perzsa határra rendelték. Az egykori Vandál Királyságból bizánci provincia lett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár