2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szándékosan hagyták-e a brit hatóságok, hogy a király életére törjenek 1936-ban?

2019. november 13. 17:06 Múlt-kor

1936. július 16-án a fél évvel korábban trónra lépett VIII. Eduárd brit király a londoni Hyde Parkban egy hivatalos ünnepség keretében új zászlókat adott át hat gárdazászlóaljnak. A szertartás végeztével a katonai alakzatok és zenekarok élén haladva visszaindult lóháton a Constitution Hill nevű úton a Buckingham-palota felé. Az út mellett összegyűlt tömegen ekkor keresztültolakodott egy ócska barna öltönyt viselő férfi, és zakója zsebéből elővett egy apró amerikai gyártmányú revolvert.

Revolver a király lovának patái alatt

A király mindössze néhány méterre volt tőle, könnyen és egyszerűen eltalálhatta volna. A férfi körül állók azonban észrevették a fegyvert, és nagy zűrzavar és dulakodás bontakozott ki. Az úttestet biztosító rendőrök közül többen is odasiettek, és leteperték a merénylőt.

A fegyver az uralkodó felé repült, lova egyik hátsó lábának csapódva, majd az úttestre esett. Eduárd másnap egy barátjának címzett levélben így írt: „Köszönetet kell mondanunk a Mindenhatónak (…) hogy a barna öltönyös férfi fegyvere nem sült el.”

A barna öltönyös férfit George McMahonnak hívták, egyesek Jerome Bannigan néven is ismerték. Az ír születésű merénylő herbalista, amatőr újságíró és piti bűnöző volt, aki sikkasztásos ügyek miatt volt ismert a hatóságok előtt. Az erős ital és a kétes hírű társaság kedvelőjének hírében állt.

Amikor 1936 szeptemberében az Old Bailey-ben bíróság elé állították, McMahont egy év börtönbüntetésre és kényszermunkára ítélték azzal a váddal, hogy az uralkodó megrémítésének szándékával viselt fegyvert – ha merényletkísérletként rótták volna fel tettét, sokkal súlyosabb büntetésre számíthatott volna.

McMahon a kiszabható leghosszabb börtönbüntetésért esedezett, állítva, hogy immár az ő élete forog veszélyben, mivel egy kiterjedt összeesküvés résztvevőjeként kísérelte meg kioltani az uralkodó életét, és vallott kudarcot.

Mind a hatóságok, mind a sajtó azonban csupán egy, a rendőrségre dühös bolond figyelemfelkeltő akciójaként állították be az esetet. A bíró kijelentette: McMahon összeesküvésről szóló beszámolója teljes mértékben a fantázia szüleménye.

A történet azonban valójában korántsem volt olyan egyértelmű, mint ahogy azt a hatóságok és a sajtó a lakosságnak tálalták.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
VIII. Eduárd (immár windsori hercegként) és Wallis Simpson Adolf Hitler vendégeiként Németországban, 1937 októberében (kép forrása: biography.com)A merénylet helyszínének rekonstrukciója egy korabeli lapban (kép forrása: telegraph.co.uk / Hulton Archive)Wallis Simpson és VIII. Eduárd (kép forrása: nypost.com)George McMahon őrizetbe vétele a merényletkísérlet után (kép forrása: telegraph.co.uk / PA)„Megmentette királya életét: kollégái üdvözlik egy londoni műhelyben Anthony Gordon Dicket (jobbra), az önkéntes rendőrt, aki lefegyverezte George McMahont, amikor az merényletet kísérelt meg Eduárd király ellen.” Részlet az amerikai Washington állambeli Spokane város helyi lapjának beszámolójából, 1936. augusztus 3. (kép forrása: libraries.wsu.edu)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár