2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Saját kreativitásukat is kiélhették Mátyás király Corvina-műhelyének mesterei

2018. november 6. 14:43 MTI

Új szempontból vizsgálja Mátyás király legendás könyvgyűjteményét az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) új kiállítása: A Corvina könyvtár budai műhelye címmel hétfőn megnyílt tárlat a Budán készült kódexek történetét járja körül.

A kiállítás azt a korszakot idézi meg Magyarország történetéből, amikor a tudomány és a művészet szerencsés csillagzat alatt együtt állt Mátyás uralkodása alatt - emlékeztetett a tárlat hétfői megnyitóján az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós kiemelte: a középkori magyar nagyhatalom élére ismét nemzeti uralkodó került, aki egyesítette magában a zseniális államférfit, a kiváló hadvezért és új jelenségként a nagyszerű tudomány- és művészetpártolót. Szinte mindenki hallott Mátyás hatalmas könyvtáráról, kevésbé közismert azonban, hogy a gyűjteménybe Budán is készültek kötetek - mondta el Kásler Miklós.

Tüske László, az OSZK főigazgatója felidézte, hogy a Bibliotheca Corviniana már Mátyás idejében elnyerte a kortársak elismerését, szétszóródása óta pedig a világ legnevesebb könyvtárai is legféltettebb kincseik között tartják számon a corvinákat. Az OSZK 35 corvinát őriz, és az ezekkel kapcsolatos kutatási eredményeket folyamatosan közzéteszi - jegyezte meg a főigazgató. Mint hozzátette, a kiállítás a királyi könyvtár történetén belül egy régóta kutatott, de bonyolult volta miatt magában soha nem tárgyalt kérdést vizsgál. Az utóbbi két évtized kutatási eredményei koherens képpé kezdtek összeállni, ez tett indokolttá egy új Corvina-kiállítást - közölte Tüske László.

Zsupán Edina kurátor hangsúlyozta, hogy nem általános Corvina-kiállításban gondolkodtak: a tárlat Mátyás könyvtárának Budán készült darabjaira koncentrált számos jelentős hazai és külföldi gyűjteményből kölcsönözve corvinákat. A budai kódexműhely valószínűleg Beatrix királynő érkezésekor indult, és tizenhat éven át működhetett. Mesterei nem egységes stílusban alkottak, hanem Itáliától távol megvalósíthatták saját, új elképzeléseiket is. Egy idő után azonban törekedtek az egységes megjelenésre, ami többek között az újszerű, egységes stílusú kötésekben is megmutatkozott - mondta el Zsupán Edina.

Sudár Annamária szerkesztő az OSZK megújult virtuális Corvina könyvtárát mutatta be, kiemelve, hogy az összes, máig azonosított corvina részletes adatlapja megtalálható a www.corvina.oszk.hu címen elérhető honlapon. A számos interaktív elemmel dúsított kiállítás 2019. február 9-ig lesz látható, a tárlathoz kapcsolódva az OSZK számos kísérőprogrammal is várja a látogatókat.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár