2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Rembrandt és Vermeer művei is Abu-Dzabiba utaznak

2019. január 18. 11:06 MTI

Rembrandt, Vermeer és más németalföldi mesterek műveiből nyílik kiállítás februárban az Abu-Dzabi Louvre-ban.

Nagyszabású kiállításra készül az Abu-Dzabi Louvre: nagy németalföldi mesterek műveiből nyitnak kiállítást. A múzeum igazgatója, Manuel Rabate azt mondta, először rendeznek ilyen nagyszabású tárlatot a németalföldi mesterek műveiből. A Rembrandt, Vermeer és a holland aranykor: mesterművek című kiállítás anyaga a New York-i Leiden Gyűjteményből és a párizsi Louvre múzeumból érkezett az Egyesült Arab Emírségekbe.

A kiállításon Rembrandt 22 festményét és grafikáját mutatják be, köztük az 1634-ben készült árnyékolt szemű önarcképét, valamint az egy évvel később keletkezett Minerva a dolgozószobájában című olajképeket. Jan Vermeer van Delfttől a Virginál előtt álló nő és a Csipkeverőnő című alkotások is Abu-Dzabiba utaznak. Érdekesség, hogy a két kép háromszáz év után először szerepel egymás mellett. Abu-Dzabi kulturális és idegenforgalmi hatóságának vezetője, Mohamed Kalifa al-Mubarak azt mondta, a helyi Louvre megnyitása óta komoly sikereket ért el, ami a Franciaországgal ápolt szoros, baráti köteléknek és annak köszönhető, hogy a múzeum jó kapcsolatokat alakított ki a világ más múzeumaival és intézményeivel is.

A németalföldi mesterek kiállítása február 14-től május közepéig látogatható. A világhírű párizsi múzeum, a Louvre első külföldi fiókintézményét, az arab világ első univerzális múzeumának, a nyitottság és a tolerancia jelképének szánt Abu-Dzabi Louvre-t 2017 novemberében nyitották meg. Abu-Dzabi 1 milliárd eurót (314 milliárd forint) fizet Franciaországnak azért, hogy a Szaadíjat szigetére tervezett nagy múzeumok közül elsőként elkészült intézmény 30 éven át használhassa a Louvre márkanevét és műalkotásokat kapjon kölcsön francia múzeumoktól időszaki kiállításokra.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár