2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Ruhateregetést ábrázoló freskókkal díszített, ezeréves kínai sírra bukkantak

2017. március 14. 17:02

Közel ezer esztendős, kör alakú, gyönyörű színes freskókkal kidíszített sírt fedeztek fel a kutatók a kelet-kínai Datong városában. A Liao-dinasztiához tartozó sír bejáratát téglafal zárja le, így a régészek az eléggé romos állapotú, bár szintén téglából kirakott tetőn keresztül jutottak be az ősi temetkezési helyre, ahol darumadarak ábrái mellett számos színben pompázó, kiteregetett ruhaneműk voltak láthatók a falakon.

A Datongi Régészeti Intézet munkatársai a sír közepén egy urnában elhamvasztott emberi maradványokat találtak. A síron belül, illetve a környékén mindeddig még nem fedeztek fel írott szöveget, így pontosan nem lehet megmondani, hogy ki nyugodott itt, ám a körülmények arra engednek következtetni, hogy egy férjről és feleségéről van szó, számolt be a Live Science.

A falon látható, az eltelt ezer év ellenére még mindig élénk színekben pompázó freskók többek között szolgákat, daru madarakat, valamint ruházati termékeket ábrázolnak. A nyugati oldalon található fal festményein látható „ruhaállványon égszínkék, bézs, kékesszürke, sárgásbarna és rózsaszín ruhák lengedeznek” – számoltak be a kínai kutatók tanulmányukban. A részletgazdagsága miatt külön kiemelték azt a ruhaszövetet, amelyen zöld színű rombuszokban kis piros virágok láthatók.

Az egyik ruhaszárító előtt felfedezhető egy hosszúkás, téglalap alakú asztal, amelyen négy darab, belül vörös, kívül fekete színű, kör alakú tálka látható, amelyben fejdíszek, karkötők, hajtűk és fésűk kaptak helyet.

A szakértők szerint a sírhely a Liao-dinasztia idejéből származik, amely egyesek által Khitan Birodalom néven ismert, és 907 és 1125 között a mai Észak-Kína, Mongólia és Oroszország egyes, délkeleti részeire terjesztette ki uralmát. Ezen időszakban a mai Észak-Kína területén élők jellegzetes kör alakú sírkamrákba temették elhunytjaikat. Érdekesség, hogy egy 2014-ben feltárt, Datonghoz közeli sírhely freskóin csillagok, teknős, szarvas daru, valamint egy macska tűnt fel, amely egy selyemgombolyaggal játszott.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár