2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Piócagyűjtő, mumifikáló, előkóstoló – a történelem hét legrosszabb foglalkozása 

2021. január 14. 10:15 Múlt-kor

Egyiptomi mumifikálók

„Először is az agy egy részét görbe vassal kiszedik az orron át, más részét pedig beleöntött szerekkel irtják ki. Aztán éles etiópiai kővel felvágják a lágyékot, s eltávolítják az összes belet.

A test alsó részét kiöblítik pálmaborral, majd összetört füstölőszerekkel újra kitisztítják, megtöltik összetört és tiszta mirhával, kasziával és mindenféle füstölőszerrel – csak éppen tömjénnel nem –, s végül bevarrják. Ezután a testet bedörzsölik salétrommal, és hetven napra elrejtik” – írta le részletesen Hérodotosz az egyik legdrágább mumifikálási eljárást.

A (helyenként azért elég pontatlanul fogalmazó) görög történetíró Kr. e. 445 körül indult Egyiptomba, ahol saját szemével győződhetett meg a mumifikálók munkájáról, amely valljuk be, nem tartozik az álommeló kategóriájába.

Ráadásul a leírt szörnyűségeknek ezzel még nem volt vége, 70 nap elteltével ugyanis a balzsamozóknak a holttestet le kellett mosniuk, majd vászonnal körbetekerniük, és enyvvel vagy gumival bekenniük.

Elcsúnyult testbe nem száll lélek

A mumifikálók munkája nem volt mindig ilyen bonyolult. A fáraók előtt elég volt egyszerűen kitenni a napra száradni a holttesteket. Ám később, miután sírba helyezték az elhunytakat, azok elkezdtek gyorsan lebomlani, ami elég nagy problémának bizonyult, ugyanis a hitvilág szerint a „ba-lélek” nem talált vissza az elcsúnyult holttestbe.

A mumifikálásnak számos változata létezett. Volt, hogy a beleket nem a hasfalon, hanem a végbélnél távolították el, a szívet olykor a testben hagyták, és az agy sem került mindig a koponyán kívülre. Egy valamiben azonban minden egyiptomi balzsamozó hasonlított: aljamunkásként kiközösítették őket a társadalomból.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár