2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Neves kutyatenyésztő is volt a világot felvillanyozó magyar feltaláló

2020. augusztus 11. 14:55 MTI

160 éve, 1860. augusztus 11-én született Bláthy Ottó világhírű magyar tudós, a Magyar Tutományos Akadémia tagja. 1885-ben Déri Miksával és Zipernovszky Károllyal szabadalmaztatták a párhuzamos kapcsolású, tetszőleges áttételű váltakozó áramú induktorok alkalmazásán alapuló áramelosztó rendszert, majd azt továbbfejlesztve megszületett a mai transzformátor, amely a feszültség változtatásával, kis veszteséggel teszi lehetővé az áram továbbítását.

Bláthy Ottót már gyerekkorában kiváló matematikusnak tartották. Felsőfokú tanulmányait a bécsi műegyetemen végezte, 1882-ben szerzett oklevelet. 1881-83-ban a MÁV-gépgyárban dolgozott, majd Zipernovszky Károly hívására került a Ganz-gyár villamossági osztályára.

Itt felismerte a mágneses Ohm-törvény gyakorlati alkalmazási lehetőségeit, s gépeit ennek segítségével méretezte, jelentősen növelve azok teljesítményét. Első szabadalma egy egyenáramú dinamókhoz szerkesztett, önműködő, higanyos feszültségszabályozó volt. 1884-ben szabadalmaztatta elektrodinamikus wattmérőjét, amelyet az áramelosztó rendszerekben alkalmaztak.

1885-ben Déri Miksával és Zipernovszky Károllyal szabadalmaztatták a párhuzamos kapcsolású, tetszőleges áttételű váltakozó áramú induktorok alkalmazásán alapuló áramelosztó rendszert, majd azt továbbfejlesztve megszületett a mai transzformátor, amely a feszültség változtatásával, kis veszteséggel teszi lehetővé az áram továbbítását.

Ez a legjelentősebb magyar találmány a villamosenergia-iparban, amely egyúttal az elektromos korszak kezdetének tekinthető. A Ganz-gyár a transzformátort számos országba exportálta, 1899-ig tízezer darabot adtak el külföldre. Az olaszországi cerchi (római) erőműben a világon először alkalmaztak - Bláthy tervei szerint - váltóáramú generátorokat párhuzamos kapcsolással. 1891-ben ugyanitt az ő önműködő fordulatszám-szabályozóival oldották meg a vízturbinák generátorainak párhuzamos kapcsolását.

Bláthy parallel kapcsolással működő indukciós fogyasztásmérői 1889-ben kerültek forgalomba, s hamarosan világszerte elterjedtek. Számos egyéb találmánya mellett 1903-tól négypólusú, majd egyre növekvő teljesítményű kétpólusú turbógenerátorokat tervezett. Az 1900-as párizsi világkiállításon váltóáramú generátorával nagydíjat nyert. 1931-ben, Kandó Kálmán halála után átdolgozta és tökéletesítette a vasúti villamos mozdonyok fázisváltóját is.

Bláthy működése nyomán a Ganz-gyár a turbógenerátorok gyártásának élvonalába került. Irányításával a gyár a világ számos országában 300-nál több erőművet épített. Generátorai az 1930-as évek végére elérték a 44 megawatt teljesítményt, ez akkor csúcseredmény volt, szabadalmaiból többet a Siemens és a svájci Brown-Boveri cég is megvásárolt. 1917-ben a bécsi és a budapesti műegyetem tiszteletbeli műszaki doktora lett.

1929-ben lett az MTA tiszteletbeli tagja, az Akadémia 1909-ben a Wahrmann-, 1935-ben a Marczibányi-díjjal tüntette ki, 1932-ben Kandó Kálmán emlékérmet kapott. Udvari tanácsosi címét nem műszaki teljesítményeiért, hanem a kutyatenyésztésben elért eredményeiért kapta.

A sokoldalú feltaláló nagy nyelvtehetség és kiváló fejszámoló is volt, sakkfeladványokat is készített. Fiatal korában szenvedélyesen kerékpározott maga tervezte gépein, majd lelkes autós lett, a Magyar Autóklub alelnöke volt. 1939. szeptember 26-án halt meg Budapesten.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár