2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nem érhette meg Tisza Kálmán, hogy fia is a miniszterelnöki székbe üljön

2020. december 1. 15:59 Estók János

A nagy taktikus és az elszánt küzdő

A politikus Tisza Kálmánnak két arca volt: az egyiket, a rideget, a hol óvatost, hol pedig epésen marót politikai ellenfeleinek tartogatta. A másikat hívei felé fordította: a közvetlent, sőt a barátságosat, a segítőkészt. Mindemellett a bizalmába igazán csak keveseket fogadott.

1875 után sajátos helyzet alakult ki a parlamentben. A két nagy párt, a Deák-párt és a Balközép egyesülésével ugyanis az ellenzék módfelett meggyöngült. A több pártra forgácsolt ellenzéknek esélye és sokszor elegendő képviselőjelöltje sem volt megnyerni az országgyűlési képviselő-választásokat.

Választási visszaélések is voltak. Mindkét oldal – a kormánypárt többet, az ellenzék kevesebbet – ígért, etetett-itatott, és szavazatot vásárolt, de nem ez döntött a választásokon. Sokkal inkább az ellenzéki pártoknak a közjogi kérdésbe (’48 kontra ’67) való görcsös kapaszkodása, illetve a kormánypárthoz képest tényleges alternatívát jelentő gazdasági és szociális programjuk hiánya. Mindehhez társult a szegényebb társadalmi rétegeket kizáró és aránytalan területi eloszlású, mindezzel a kormánypártot segítő választási törvény.

Tisza képes volt arra, hogy az alkotmányos parlamentarizmus viszonyai közepette tartósan biztosítsa a kormányzó Szabadelvű Párt hatalmát. A siker zálogát az általa kialakított pártfegyelem adta. Jól működő, egységes gépezetté formálta a pártját. Engedelmességet követelt, amelynek fejében mandátumot, főispáni hivatalt és sok egyéb érvényesülési lehetőséget kínált. A jó gazda gondosságával estéről estére „rajta tartotta a szemét” a párt tagjain a pesti klubban. Szivarozva, zöld asztalnál kártyázva, fehér asztalnál étkezve vagy éppen cigányzene mellett mulatva egyengette a párt belső ügyeit, és alakított ki személyes kötődéseket. Politikai támadás esetén megvédte az embereit, de az engedetlenséget azonnal megtorolta.

Nem volt igazán jó szónok, de kiváló vitázó volt, aki azonnal ráérzett ellenfele érvelésének gyengéire. Halkan, nehézkes mondatfűzésekkel és gyakran nagyon hosszasan beszélt. Sokaknak az volt az érzése, hogy menet közben keresi-formálja a mondanivalóját. Szónoki képességeiről az akkor még ellenzéki Mikszáth Kálmán így írt: „e beszédek logikája olyan volt, mint a kínai játékdobozok: először van egy nagy doboz, abban egy kisebb, abban ismét egy kisebb, míg végre az utolsó dobozban nincs semmi.”

A nagy palóc szerint később csak az változott, hogy a „kis dobozokból szedegeti ki az egyre nagyobbakat”. Apjával ellentétben Tisza István kiváló szónok volt. Beszédeit a logikus okfejtés, a határozottság jellemezte. Választékos szavaiból világosan domborodott ki a mondanivalója. Ha kellett, tudott szenvedélyesen is fogalmazni, éles szócsatákat vívni.

Tisza Istvánt a kortársak nagy tudású, egyenes, öntudatos és célratörő emberként jellemezték, ugyanakkor szemére vetették merevségét, kompromisszumképtelenségét. Zárkózott személyisége rendíthetetlen politikai hitvallással párosult. Apjához hasonlóan rendszeresen ellátogatott a párt klubjába, de feloldódni ebben a közegben sem tudott, és nem is akart. Egyesek távolságtartónak, mások egyenesen gőgösnek tartották.

Jól ismert és találó Benczúr Gyulának az a festménye, amelyen Tisza félprofilban, kitüntetésekkel és díszmagyarba öltözve látható. A mélyen református Tisza István választékosan, de visszafogottan öltözött. Nem áhítozott elismerésekre. Büszke volt több évszázados nemesi családjára, grófi címét nagybátyjától örökölte csupán. Tehetős nagybirtokos volt, mégis takarékosan élt. Kiválóan lovagolt, szeretett nagy sétákat tenni, teniszezni, és amíg szeme romlása engedte, vadászni is. Nehezen viselte a tétlenséget. Herczeg Ferenc leírja, hogy amikor Tisza felesége kedvéért a pöstyéni fürdőbe utazott, megkérdezte író barátjától: „Mit csinál az ember egész nap? Mert ő sehogyan sem tudja elképzelni, mit fog négy-öt hétig magával kezdeni a naplopásra berendezett fürdői élet keretében.” A cselekvés, a munka éltette.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Az idősebb Tisza nem vállalta a Béccsel való szakítást, így háttérbe szorult Deák mögött, ám később mégis ő vette át az örökségétTisza Kálmánnak négy gyermeke született Degenfeld-Schomburg Ilonától, három fiú és egy leány, a képen a két legidősebb, István és PaulinaDeák FerencA fiatal Tisza IstvánTisza István az uralkodóval. Meggyőződése volt, hogy a kiegyezés a magyar nemzet érdekét szolgálja, az Ausztriával és Ferenc Józseffel való jó viszony pedig az ország területi épségét jelenti.Bár Kálmán kiváló vitázó hírében állt, nem volt túl jó szónok, fia azonban zseniálisan tudott beszélni, és élvezetes szócsatákat vívott ellenfeleivelTisza Kálmánnak vérbeli politikusként két arca volt: a rideg, epésen maró és a közvetlen, barátságos, azonban rajta tartotta a szemét az embereinIstván nehezen viselte a tétlenséget, mikor egy fürdőbe utazott pihenni, akkor sem tudta elképzelni, hogy mit fog majd magával kezdeniEgyenes, ám képtelen a kompromisszumraSokféle támadás érte mindkettőjüket, de a korrupció vádja sohasemAz idős Tisza KálmánHa nem volt lehetőség a megegyezésre, Kálmán hajlékonyan kitért a probléma elől. Fia inkább dacosan nekirontott.A generálisból közlegénnyé vedlő Tisza nem élhette meg, hogy fiából miniszterelnök lettIstván a meggyőződését mindenáron követte annak ellenére, hogy egyre nagyobb volt a feléje áramló politikai gyűlölet
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár