2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Mit ettek a különféle korok katonái?

2018. november 23. 15:46 Múlt-kor

Ahogy a mondás is tartja, egy hadsereg a hasán menetel. Napjainkban a világ fejlettebb haderői esetében a harctéren ez az előre csomagolt készételeket jelenti, amelyeket elsőként az Egyesült Államok rendszeresített az 1980-as években MRE (Meal, Ready-to-Eat) néven. Az MRE-k az igen népszerűtlen konzervételeket váltották fel, amelyeket a második világháborútól kezdve kaptak a katonák, így a vietnámi háborúban is. A csapatok megfelelő élelmezése már a hadviselés kezdete óta az egyik legfontosabb feladata a katonai vezetésnek, és így volt a rómaiak idején, Dzsingisz Kán hordái esetében és Napóleon seregei számára is.

A római légiók

A római seregek szinte minden elérhető állatot levadásztak ételnek – ez jól kivehető a régészeti anyagból. Arról kevesebb információt találtak eddig a kutatók, hogy a római állam mivel járult hozzá a katonák élelmezéséhez. Annyi bizonyos, hogy a római katonák legfőbb kalóriaforrása a szénhidrátok voltak, leginkább árpa vagy búza formájában. Emellett a katonák kaptak körülbelül fél kilogramm húst naponta. Ehhez nagyszámú állatot – egy római sereghez körülbelül 120 birkát, vagy 60 disznót – kellett leölni naponta. A római csapatok emiatt rendre nagy mennyiségű haszonállattal indultak útnak, egyfajta „élő hűtőszekrényként” alkalmazva őket, írta a history.com.

A pontos mennyiségtől függetlenül – és feltéve, hogy az utánpótlási vonalak hibátlanul működtek, ami igen ritka volt –, ez nem volt elég egy római katona táplálásához. Igen nagy mennyiségű, nehéz felszerelést cipeltek rossz utakon, és még ehhez jött maga a harc közbeni kalóriaégetés. Az ételhez kaptak bort – az általunk ismertnél jóval hígítottabbat – vagy valami szinte ecetszerűt, amely szintén az ivóvizükben előforduló baktériumok számát csökkentette. Zsírbevitelüket többnyire olívaolajból fedezték.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vadkant leszúró római katona egy ókori mozaikonNapóleon megkóstolja katonái kenyerét
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár