2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Meseszerű utat járt be az árvaháztól a divatvilág csúcsáig Coco Chanel

2021. január 10. 08:37 Tóth Judit

A milliomos üzletasszony

Bár az Étienne Balsannál töltött évek megszabadították Cocót a nélkülözéstől, a jövője egyre inkább aggasztotta. Ezért − és mert belátta, hogy az énekléshez nincs tehetsége − elhatározta, hogy kalapokat fog készíteni Párizsban. Az ehhez szükséges anyagi támogatást, illetve a műhelyként is funkcionáló lakhelyet Balsan biztosította a számára, egy év elteltével azonban már Boy nyitott neki bankszámlát.

Ennek köszönhetően vállalkozását továbbfejlesztve Coco a francia főváros egyik elegáns utcájában, a Rue Cambonon nyithatta meg kalapszalonját. Ettől kezdődően szakmai sikere gyakorlatilag töretlen maradt: Párizs után Deauville-ben nyitott üzletet, amelynek kirakatába a kalapok mellé már ruhákat is kitett. Bár az első világháború kitörése után Franciaország-szerte sorra zártak be a boltok és vendéglátó helyiségek, Coco továbbra is nyitva tartott, és ez hatalmas anyagi hasznot hozott számára.

Mivel csak tőle lehetett ruhát beszerezni, a fürdőváros valamennyi tehetős hölgye nála vásárolt. Ugyanez történt Biarritzban is, ahol újabb butikot nyitott. Az üdülőváros szállodái ugyanis ekkorra megteltek a háború miatt délre vonuló francia és az átruccant spanyol arisztokratákkal.

Még a háború vége előtt elérte a Chanel-alkalmazottak száma a 300 főt, az üzlet beindult, így Gabrielle kamatostul visszafizethette Arthur Capelnek azt az összeget, amellyel Capel támogatta a vállalkozását. 1915-ben az amerikai Harper’s Bazaar divatmagazin már dicshimnuszokat zengett róla, így neve nemzetközileg is kezdett ismertté válni. Karrierje szempontjából a következő mérföldkő 1921-ben érkezett el: ekkor ismerte meg ugyanis Ernest Beaux-t, az orosz–francia kémikust és parfümőrt, akit hamarosan arra kért, hogy alkosson számára egy olyan „női parfümöt, amelynek nőillata van”.

A világ első mesterségesen előállított parfümje a No.5 nevet kapta − mégpedig mert a parfümőr által előállított minták közül ez volt az ötödik −, az északi sarkkörön túli világ ihlette, és több mint 80 összetevő felhasználásával készült. Hamarosan a legnépszerűbb illat lett, és máig a legtöbbet eladott parfümnek számít. Hasonló sikereket ért el az 1926-ban megálmodott „kis fekete ruháival”, amely tökéletesen megfelel a modern nő igényeinek: azon túl, hogy kényelmes, visszafogott eleganciájának köszönhetően szinte bárhová, bármely alkalomra felvehető.

Miután 1936-ban Franciaországban népfrontkormány került hatalomra, Gabrielle Chanel kénytelen volt teljesíteni négyezer sztrájkoló alkalmazottja követelését. Akkor még nem sejtette, hogy alig több mint három év múlva kitör egy, az előzőtől még véresebb háború, és több mint két évtized után üzleteit be kellett zárnia.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
„Életem legnagyobb szerencséje volt, hogy találkoztam vele” − nyilatkozta első igazi szerelméről, Arthur „Boy” Capelről a divattervezőWestminster hercege által szervezett franciaországi vaddisznóvadászaton Winston Churchillel és annak fiávalDmitrij Pavlovics orosz nagyhercegMarilyn Monroe egy üveg Chanel No. 5 parfümmelRuhaigazítás Romy Schneider színésznőn a tükör előttA fiatal Coco Chanel
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár