2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megtehette volna Mussolini, hogy magára hagyja Hitlert a második világháborúban?

2021. február 12. 08:06 Múlt-kor

Se veled, se nélküled

Egy hónappal később, 1936 júliusában kitört a spanyol polgárháború. Mussolini Hitlerhez hasonlóan a nacionalisták oldalára állt, és a két diktátor között szoros együttműködés alakult ki. Mussolini 1937 szeptemberében látogatást tett Berlinben, ami nagy hatással volt rá, hála a berlini utakat szegélyező lelkes tömegnek, akik „Duce! Duce!” kiáltásokkal fogadták az olasz vezetőt. Olaszország november 6-án csatlakozott a bolsevizmus ellen életre hívott antikomintern paktumhoz, Mussolini pedig az év végén bejelentette, hogy Olaszország kilép a Népszövetségből.

Úgy tűnt, a két diktátor végleg egymásra talált, a kapcsolatuk 1938 elején azonban ismét megromlott. Mussolini március 11-én kapott egy levelet Hitlertől, amelyben a Führer figyelmeztette, hogy az Anschluss már nem várat sokat magára. A német vezető az ország bekebelezését azzal indokolta, hogy „a németekkel rosszul bánnak Ausztriában”. Ezt a kifogást bármelyik országgal szemben felhozhatta volna, amelyikben német kisebbség élt, így akár Olaszországgal szemben is. A felháborodott Mussolini ekkor fontolóra vette, hogy véget vet a Németországgal való barátságnak, ám az angol–olasz közeledés tiszavirág-életűnek bizonyult.

Mussolini az 1938. őszi Szudéta-válság idején már ismét Hitler mellett állt. A Ducét azonban frusztrálták a folyamatos német sikerek, és mivel nem akart lemaradni, 1939 áprilisában lerohanta Albániát. Ezúttal Hitler dühöngött, mivel Mussolini nem tájékoztatta a tervéről a Führert (aki egyébként ugyanúgy csak késéssel jelentette be a Ducénak Csehszlovákia elfoglalását).

Elképzelhető-e, hogy ezek a viták komoly viszállyá alakulhattak volna? Vajon mi történt volna, ha a két ország nem írja alá 1939 májusában az Acélpaktumot, amely szerint ha valamelyik fél háborúba bonyolódik, a másiknak kötelessége minden segítséget megadni neki?

Mussolini félt egy európai háborútól, ugyanis tudta, hogy országa legkorábban 1943-ra tudna felkészülni a fegyveres konfliktusra. Olaszország végül viszont már 1940-ben belépett a háborúba, Mussolini ugyanis nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy ő is kivegye a részét a már legyőzött Franciaország elleni sikerből.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Hitler bejelenti az Anschlussot Bécsben, 1938. március 14.III. Viktor Emánuel olasz király, Mussolini és Hitler egy hadgyakorlatot figyelnek Olaszországban, 1938.Hitler, III. Viktor Emánuel és Mussolini csapatszemlét tartanak a vasútállomáson Hitler Rómából való távozása előtt, 1938. májusNeville Chamberlain brit miniszterelnök, Édouard Daladier francia miniszterelnök, Adolf Hitler, Benito Mussolini és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter a müncheni egyezmény aláírása előtt, 1938. szeptember 29.Szövetségesek kézfogása. Mussolini tartott egy európai háborútól, ugyanis tudta, hogy Olaszország legkorábban 1943-ra állna készen egy ilyen konfliktusra. Ennek ellenére 1940-ben végül belépett a háborúba Hitler oldalán.Mussolini, Hitler, III. Viktor Emánuel és Ilona királyné díszszemlét tekintenek meg Rómában, 1938.
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár