2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Mától várja a látogatókat minden idők legnagyobb Árpád-kori kiállítása Székesfehérváron

2022. március 18. 13:39 MTI

Pénteken nyílik a Királyok és szentek – Az Árpádok kora című kiállítás a megújult székesfehérvári Szent István Király Múzeumban.

Soha nem volt még olyan léptékű kiállítás az Árpádokról és különösen nem az Árpád-házi szentekről, mint amilyen péntektől látható Székesfehérváron – hangsúlyozta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a tárlatról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón, Budapesten.

A miniszter kiemelte: a múzeumok igazi értelme, hogy a tárgyakon, dokumentumokon, írott emlékeken keresztül segítenek megérteni a régi korok embereinek a gondolatait. Az Árpád-ház kivételes dinasztia volt, férfitagjai rendkívüli képességeket mutattak fel, kiváló államférfiak, hadvezérek voltak – fűzte hozzá.

L. Simon László a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) főigazgatója elmondta: a magyar kormány támogatásával megvalósuló kiállításon 640 műtárgy látható, amelynek több mint a fele az MNM-ből származik, emellett több közgyűjtemény, így az Országos Széchényi Könyvtár és a Jász Múzeum is, valamint külföldi intézmények is kölcsönöztek dokumentumokat, tárgyakat.

A tárlaton szerepel majd egyebek majd az Ómagyar Mária-siralom, a Margit-legenda, Lehel kürtje, Árpád-kori eskükereszt és egy kettős kereszttel ellátott, kora Árpád-kori magyar zászló, a koronázási palást és a Szent Korona másolata, honfoglaláskori aranyleletek. Érkeztek tárgyak Salzburgból, a Vatikánból és Oxfordból is.

A főigazgató kiemelte: a tárlat a tervek szerint augusztus 31-ig lesz látogatható.

Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum igazgatója elmondta, hogy az Aranybulla 800. évfordulóján és a Székeshehérvár alapításának 1050. évfordulóján megvalósuló tárlatra 40 magyar és 20 külföldi partnerintézmény kölcsönöz tárgyakat.

Mint mondta, az Árpád-ház Program nélkül a tárlat és a múzeum főépületének megújulása nem jöhetett volna létre.

A megújult épület 4 időszaki tárlatnak is helyet tud majd adni egyszerre 1800 négyzetméteren, két szinten, 17 teremben – tette hozzá.

Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója kiemelte: ez a kiállítás a magyarságé, magyar őseinké, amit ha megtekintenek az érdeklődők, felemelt fejjel távozhatnak a múzeumból. Képet kaphatnak a legősibb magyar uralkodódinasztiáról, annak tetteiről, eredményeiről és a korabeli országról, ami bárkit büszkévé tesz.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár