Máig nem lehet tudni az 56-os megtorlások során meggyilkolt gyermekek számát

2016. szeptember 23. 10:35 MTI

Az 1956-os forradalom emlékére tartottak konferenciát Nem haltatok meg hiába címmel csütörtökön Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM). A konferencia idejére a minisztériumban fotókiállítást rendeztek a forradalom gyermekáldozatainak emlékére.

Korábban

Magyar Levente, a KKM gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: az 1956-os forradalom emlékezete nemcsak a magyar nép nemzeti öntudatában tölt be kiemelt szerepet, de a világ szinte valamennyi nemzete emlékszik rá. Azért is különleges emlék - tette hozzá -, mert ez volt az utolsó olyan esemény, amikor a magyar nép - híven történelmi feladatához - esélyeit nem mérlegelve szembeszállt a világ egyik legerősebb hadseregével. Ugyanakkor "ha belegondolunk, hogy hányszor tette ezt meg korábban, láthatjuk", hogy az 56-os forradalom a magyar nép korábbi hősies kiállásainak "méltó folyománya".

Horváth Attila, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karának oktatója a forradalmat követő megtorlásokról tartott előadásában hangsúlyozta e megtorlás példátlan kegyetlenségét. Ismertetése szerint az 1848-49-es forradalom, a Tanácsköztársaság leverése és a második világháború utáni megtorlások során összesen nem végeztek ki annyi embert, mint az 56-os forradalmat követően. A gyilkosságok több lépcsőben zajlottak. Első lépésben az utcán nyitottak sortüzet - tette hozzá.

Mint mondta, válogatás nélkül lőtték le orvlövészek az utcán lévő embereket, és volt, hogy odaterelték valahová az embereket, ahol lemészárolták őket, példaként említve a salgótarjáni és a Kossuth téri sortüzeket, amelyekben több százan haltak meg. Hozzátette: a legbrutálisabb a tiszakécskei sortűz volt, amikor vadászrepülőről tüzeltek a tömegre. Horváth Attila elmondta: ezután a pufajkások ölték halomra az embereket. Hogy pontosan mennyit, azt nem lehet tudni, hiszen ekkortájt csaknem kétszázezren el is hagyták az országot.

Végül leegyszerűsített, népbírósági eljárások során ítélték halálra "a vélt vagy valós forradalmárokat". A halálos ítéletek száma hivatalosan mintegy 300, arról azonban nincs adat, hogy hányan haltak bele a kihallgatások során a kínzásokba, és hányan szenvedtek maradandó sérülést. Emellett 23 ezer embert ítéltek hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre. Az összehasonlítás végett: ma összesen 13 ezer ember ül börtönben. Horváth Attila kitért arra is, a megtorlás példátlan kegyetlensége mögött az állt, hogy a kommunista hatalom úgy vélte, 1945 után nem történt kellően alapos tisztogatás, ezért azt a forradalom után igyekeztek pótolni.

Gecsényi Lajos történész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja előadásában Ausztria és Magyarország ötvenes évekbeli kapcsolatát vizsgálta. Ismertetése szerint 1955-ben megkezdődött a két ország kapcsolatának rendezése, az év végére Ausztria és Magyarország a rendezésre váró 44 témakörből 26-ban megegyezett. A magyar politikai vezetés 1956 márciusában állást foglalt a határon lévő taposóaknák felszedéséről és a drótkerítés eltüntetéséről, májusban határozatot hoztak a végrehajtásra, szeptemberre pedig el is készültek az aknazár és a kerítés eltüntetésével. Átfogó egyezmény megkötésére végül nem került sor a két ország között, de a határzár eltüntetése tette lehetővé a forradalom alatt és után a menekülést Magyarországról.

Gecsényi Lajos szólt arról is, hogy a forradalom idején Ausztria rengeteget segített gyógyszer- és élelmiszer-szállítmányokkal, és azzal, hogy koordinálta és biztosította a nyugati országokból érkező szállítmányok eljutását Budapestre. A követség budai épülete valóságos nemzetközi elosztó központtá vált, ahonnan magyar orvosok javaslata alapján juttatták a szükséges helyre a gyógyszert.

Kassai Ildikó, a kiállítás projektvezetője elmondta, azért a gyermekáldozatokról rendeztek kiállítást, mert rajtuk keresztül lehet a leginkább érvényesen megmutatni a forradalom leverésének kegyetlenségét. Hozzátette: a forradalom és az azt követő megtorlások során meggyilkolt gyermekek számát máig nem lehet tudni, a dokumentumok egy része ugyanis elveszett, más részüket szándékosan eltüntette a kommunista hatalom.