2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Lemondtak a számonkérésről a Franco-diktatúra áldozatai

2015. november 23. 10:35 MTI

Az új generációk számára Francisco Franco, aki 39 éven át irányította Spanyolországot, már csak egy történelmi személy, és akiről a spanyolok többsége nem szívesen emlékezik meg halálának 40-ik évfordulóján. 

A diktátor 1975. november 20-án hunyt el 83 éves korában, bebalzsamozott holttestét a Madridtól 50 kilométerre lévő Elesettek Völgyében temették el az általa építtetett mauzóleumban. Az évfordulón nem tartottak állami megemlékezést, a kormány és a parlamenti pártok szót sem ejtettek a diktátorról ezen a napon. A diktatúra szobrai és jelképeinek nagy része már eltűnt a közterületekről, de még mindig több városban utcák tucatjai viseli a diktatúrához köthető személyek neveit. Az évforduló alkalmából Madrid Chamartín nevű kerülete épp a napokban kezdeményezte az utcanevek megváltoztatását. Ám vannak olyanok is, akik nosztalgiával gondolnak a Franco-rezsimre, és mindig visznek friss virágot a diktátor sírjára. A Francisco Franco Alapítvány több emlékmisét is tart az évfordulón.

Szélsőjobboldali csoportok péntek este emlékmenetet szerveznek José Antonio Primo de Rivera, a Falange (Franco fasiszta eszmeiségű pártja) alapítójának és vezetőjének tiszteletére. Ő is november 20-án halt meg, de 1936-ban, és őt is az Elesettek Völgyében temették el mint Francót. A sírok eltávolítását a völgyből követelik azok, akik szombatra terveztek utcai megmozdulást. A spanyolok többsége azonban nem foglalkozik Franco emlékével. Akik a diktátor halálának évében születtek, ma már középkorúak. Számukra a diktátor ugyanolyan történelmi személy, mint például a XVI. század végén uralkodó II. Fülöp spanyol király - mondta Juan Carlos Pereira a Complutense egyetem történész professzora az EFE spanyol hírügynökségnek.

Véleménye szerint hiba, hogy sok más egykori diktatúrával ellentétben Spanyolországban még mindig nem volt felülvizsgálati eljárás, így a "sebek nem tudtak végleg behegedni". Hasonló megállapítást tett Paul Preston brit történész is, akinek Francóról írt biográfiája az évforduló alkalmából jelent meg. Értékelése szerint az áldozatok lemondtak a számonkérésről, a francóisták pedig megfeledkeztek múltjukról, mindezt a diktatúra utáni demokrácia építése érdekében.

Spanyolországban az 1977-ben kelt amnesztiarendelet értelmében a polgárháború (1936-39) és a Franco-diktatúra (1939-75) alatt történt bűncselekmények jogi szempontból nem firtathatók. Azóta ugyan több kísérlet is történt a múlttal való szembenézésre, de csupán egyetlen bírósági eljárás indult néhány éve, az is Argentínában, 10 ezer kilométerre Spanyolországtól. Az 1936 és 1939 közötti spanyol polgárháború halálos áldozatainak számát legalább félmillióra, az emigránsokét 300 ezerre becsülik. A harcok befejezése után kemény megtorlás következett, több ezer embert bebörtönöztek, a kivégzettek száma elérte a 30 ezer főt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár