Kollégái közül egyedül élte túl a sztálini terrort a szovjet űrrepülés atyja

2021. január 12. 14:38 MTI

114 éve, 1907. január 12-én született az ukrajnai Zsitomirban Szergej Pavlovics Koroljov szovjet rakétakonstruktőr, az első szovjet szputnyikok és űrhajók tervezője, a szovjet űrrepülés "atyja". Közel 60 évvel később bekövetkezett halálának is szerepe volt abban, hogy a Szovjetunió lemaradt az űrversenyben.

Korábban

Boldogtalan házasságban élő szülei anyagi vitáik miatt 1910-ben elváltak, ő anyjánál maradt, apját többé nem is látta. Helyébe villamosmérnök mostohaapja lépett, aki oktatásában is fontos szerepet játszott, mivel a világháború és a forradalmak alatt nem működtek az iskolák. Szergej tanulmányait az Odesszai Építőipari Szakiskolában, majd a Kijevi Politechnikumban végezte, 1924-ben egy repülőklubban repülni is megtanult - egy ekkor tervezett vitorlázó gépét meg is építették. A moszkvai Műszaki Főiskolán repülőmérnöki szakon Zsukovszkij és Tupoljev tanítványa lett. 1927-től dolgozott a repülőgép-iparban, 1930-ban szerzett diplomát.

Fridrih Cangyerrel megalapították a Reaktív Meghajtás Moszkvai Kutatócsoportját (GIRD), majd 1933-ban a GIRD utódjaként létrejött RNII rakétakutató intézet tudományos igazgatója lett. Megjelent Rakétarepülés a sztratoszférába című műve s felbocsátották az első szovjet folyékony üzemanyag-meghajtású rakétát. Nevéhez fűződik a GIRD-X rakéta, a 212 jelű szárnyas rakéta és az RP-318 vitorlázó rakéta-repülőgép megalkotása is.

1938 júniusában főtervezője, Valentyin Glusko feljelentése nyomán letartóztatták, majd tárgyalás nélkül, a börtönben veréssel kicsikart vallomása alapján szabotázs vádjával tíz évre ítélték - vélhetőleg azért, mert inkább a folyékony üzemanyagú rakéták híve volt, s túllépte a projekt pénzügyi kereteit. (Glusko volt később a világ legnagyobb tolóerejű rakétája, az Enyergija tervezőjeként lett ismert.) Koroljov a Szibériában lévő kolimai munkatáborba került, ahol a foglyok halálozási aránya évi 30 százalék volt. Az aranybányában öt hónap alatt elvesztette a fogait, eltörött az állkapcsa, és szívproblémái is támadtak.

Ügyét időközben felülvizsgálták, nyolc év börtönre mérsékelték ítéletét, azonban Moszkvába szállítása közben megbetegedett és majdnem meghalt. 1942-től a kazahsztáni Tyutaramban az értelmiségieket foglalkoztató "saraskára" került, ahol a vadászgépek folyékony üzemanyagú gyorsító rakétáit tervezte és tesztelte. (Összességében még így is szerencsésnek mondhatta magát, hiszen 1938 végéig az RNII összes jelentős munkatársát kivégezték, ő legalább életben maradt.)

1944-ben kegyelmet kapott, a második világháború végén kitüntették, s ezredesi rangban a ballisztikus és a geofizikai kutatórakétákat tervező csoport vezetőjének nevezték ki. Egy évre Németországba küldték, ahol átvette a nácik rakétaörökségét, majd 1947-ben a volgai sztyeppén fekvő Kapusztyin Jar-i kísérleti telepen a zsákmányolt V-2 rakéták tökéletesítésébe fogott. Az R-1 hatótávolsága 685, az R-3-é már 3 ezer kilométer volt, ezzel a Szovjetunió elérhette Nyugat-Európát is.

Sztálin halála után egy ballisztikus rakétasorozat kifejlesztését kezdte meg, ez vezetett az első szovjet interkontinentális rakéta megépítéséhez - ekkor azonban már beléptették a pártba, s az akadémia levelező tagja is lett. A nélkülözhetetlenné vált Koroljov a katonák ellenére (akik szilárd hajtóanyagú rakétákban gondolkodtak) engedélyt kapott Nyikita Hruscsov pártvezetőtől, hogy az ötvenes évek közepére kifejlesztett R-7 rakétát felhasználják az első ember alkotta űreszköz világűrbe juttatására.

Ő lett a szovjet hordozórakéták és űrhajók Hruscsov feltétlen támogatását élvező vezető tervezője, s 1957 tavaszára elkészült a műhold Föld körüli pályára állítására alkalmas hordozórakéta - tervezőjét ebben az évben rehabilitálták. Az R-7 1957. október 4-én pályára állította a 83,5 kilós szputnyikot, amely 96 perccel később jelezte: az első mesterséges égitestként megkerülte a Földet. 1959-ben a három Luna űrrakétával az oroszok elérték s meg is kerülték a Holdat.

Később Koroljov volt az első szovjet űrhajók főkonstruktőre, irányításával születtek az űrhajózási hordozórakéták fő típusai, a Vosztok, a Voszhod és a Szojuz űrhajók, a Kozmosz, Molnyija és Zond műholdsorozat 1960-as évek közepéig felbocsátott tagjai, valamint több automatikus hold- és bolygószonda. Ő irányította a tervezést, a kivitelezést, a tesztelést és a fellövéseket is, mondhatni menedzserként is dolgozott. A Hruscsovot 1964-ben váltó Brezsnyev is megbízott benne, de vetélkedése Gluskóval sokat ártott a rakétafejlesztéseknek.

Koroljov egészsége a Gulag és a megfeszített munka következtében megroppant, s 1966. január 14-én egy egyszerű műtét után váratlanul meghalt egy moszkvai kórházban. A Vörös téren, a Kreml falában temették el. Mivel utóda, Vaszilij Misin már nem kapta meg a korábbi támogatást, Koroljov halálának is szerepe volt abban, hogy a Szovjetunió lemaradt az űrversenyben.

Jurij Gagarin, a világ első űrhajósa Koroljov hamvait a Holdon akarta elhelyezni. A terv azonban - amelyről a párt központi bizottsága sem tudott - meghiúsult: Gagarin 1968-ban repülőbaleset áldozata lett, a szovjet holdexpedíció pedig több kudarc után elmaradt. Koroljov nevét és szerepét a szovjet űrprogramban - a szovjet gyakorlatnak megfelelően - csak halála után ismerhette meg a világ, hazájában is csak családtagjaival érintkezhetett, a szovjet szakcikkek "Főkonstruktőr" néven említették. 1956-ban és 1961-ben a Szocialista Munka Hőse, 1958-tól akadémikus lett, 1957-ben megkapta a Lenin-díjat, s háromszor vehette át a Lenin-rendet. Emlékére a Szovjet Tudományos Akadémia kitüntető érmet alapított. Nevét Moszkvában utca és múzeum, a Hold túlsó oldalán egy "tenger", a Marson egy kráter, valamint az 1855. számú kisbolygó viseli.