2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kétszáz éves hajóroncsot fedeztek fel az Ontario-tó mélyén

2016. augusztus 18. 10:55 MTI

Egy több mint 200 évvel ezelőtt elsüllyedt hajó roncsait találták meg búvár felfedezők az amerikai-kanadai határon fekvő Nagy-tavak egyikében. Ez a második legöregebb hajóroncs, amelyet a Nagy-tavakban találtak. 

A New York állambeli kutatócsoport idén nyáron fedezte fel a szlúp vitorlázatú hajó - egyetlen árboca hátul egy nagyvitorlát, elöl egyetlen orrvitorlát visel, hosszanti elrendezésben - maradványait az Ontario-tóban. A szakemberek egy távirányítású robot segítségével készítettek felvételeket a roncsról és a képek alapján megerősítették, hogy az 1803-ban elsüllyedt Washington nevű hajó hullámsírjára bukkantak. A járművet 1798-ban építették az Erie-tavon, Pennsylvaniánál és személy, valamint áruszállításra használták New York állam nyugati része, Pennsylvania és a kanadai Ontario tartomány között. A hajót ökrökkel vontatták át 1802-ben az Ontario-tóba, miután a jármű kanadai kereskedők tulajdonába került.

A 16 méteres hajó legalább öt emberrel a fedélzetén és rakománnyal, köztük indiai árukkal megpakolva indult útnak az ontariói Kingstonból 1803. november 6-án, amikor pusztító viharba került és elsüllyedt. A fedélzeten lévők közül mindenki meghalt és a korabeli feljegyzések szerint másnap a rakomány egy része és a hajó néhány darabja is partra sodródott a New York állambeli Oswego közelében. Felfedezőinek egyike, Jim Kennard szerint a Washington a második legöregebb hajóroncs, amelyet a Nagy-tavakban találtak - kereskedőhajók tekintetében a legöregebb - és az egyetlen ismert szlúp vitorlázatú hajó, amely az Erie és az Ontario tavakon közlekedett.

Carrie Sowden, a toledói Nagy-tavak Nemzeti Múzeumának munkatársa szerint a 19. század elején az egyárbocos szlúpokat a két- és háromárbocos szkúnerek váltották fel, amelyekkel könnyebb volt vitorlázni.
Mint hozzátette: mivel a Washingtonról nincsenek ismert rajzok, ezért a felfedezése segíthet a történészeknek abban, hogy többet megtudjanak erről a hajótípusról, amely az amerikai függetlenségi háború és az 1812-es brit-amerikai háború között közlekedett a Nagy-tavakon. A Nagy-tavakban talált legöregebb hajóroncs az HMS Ontario, egy brit hadihajó, amely 1780-ban süllyedt el ugyancsak az Ontario-tóban. Hullámsírját 2008-ban fedezték fel.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár