2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Késő középkori fegyverek, pénzek és emberi maradványok kerültek elő Berzence váránál

2021. május 14. 11:43 MTI

Nagyon értékes leletanyagot találtak a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum munkatársai a Somogy megyei Berzence váránál egy hónapja tartó ásatáson – mondta a munkálatokat vezető régész az MTI-nek csütörtökön.

Molnár István ismertetése szerint a „szokatlanul gazdag” lelőhelyen különböző kerámiák, három szakállas puska, egy kard és egy Árpád-kori növényi mintás oszlopfő mellett ezüst- és aranypénzek is előkerültek.

A pénzek vélhetően valamilyen hadi cselekményhez köthetően meghalt, a várfal tövében mélyen a földben eltemetett négy ember egyikének erszényében voltak – mondta el. Hozzátette, hogy az öt arany közül három I. Mátyás (1458-1490), egy Albert (1437-1439) és egy II. Ulászló (1490-1516) király uralkodásának idejében készült.

A régész érdekesnek nevezte, hogy a pénzek a halottnál maradhattak, ez azt feltételezi, hogy az erszényt az elhunyt ruhája elrejtette az őt eltemetők szemei elől. Egyúttal reményét fejezte ki: a tárgyak restaurálásával fény derül arra, hogy a négy ember mikor és milyen eseményekhez kapcsolódóan halhatott meg.

Molnár István utalt rá, hogy Berzence várának első biztos említése a 15. század közepéről való. Kastélynak épült, de később megerősítették, Szigetvár 1566-os eleste után török kézre került. A várat a magyarok többször el-, a törökök pedig visszafoglalták, téli hadjáratán rövid időre Zrínyi Miklós is bevette.

Ahogy a legtöbb vár, úgy a berzencei is rommá lett a 18-19. században – jegyezte meg a régész. Hozzáfűzte, a feltárást a várfal megóvása, dokumentálása tette szükségessé, mert a Várdomb évtizedekkel korábbi megbontása miatt a löszfal omlani kezdett.

Molnár István beszámolt arról, hogy a múzeum alkalmanként három-öt régésze öt munkás segítségével a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pályázatán nyert kétmillió és a helyi önkormányzat egymillió forintos támogatásának köszönhetően másfél hónapon át dolgozik a vár déli falainál és bástyájánál.

Nagy mennyiségű földet mozgattunk meg, látható, hogy a falakból sok megmaradt, magasak is, a várban többször tűz pusztított – mondta a régész. Úgy vélte, a vár látványos lenne, ha sikerülne egyszer helyreállítani és bemutathatóvá tenni.

Molnár István jelezte, hogy az ásatást a jövő héten befejezik, de később szeretnék folytatni. A szükséges forrásért újra pályáznak a NKA-nál és élvezik az önkormányzat támogatását.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár