2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

John Lennon eddig ismeretlen hangfelvételét árverésre bocsátják

2021. szeptember 15. 13:00 MTI

Egy John Lennonról készült, eddig ismeretlen hangfelvételt árvereznek el Dániában. Az 1970-ben egy dániai látogatás során készült és egy eddig be nem mutatott dalt is tartalmazó kazettára szeptember 28-án lehet licitálni.

A Bruun Rasmussen aukciósház beszámolója szerint a különlegességet négy férfi kínálja eladásra, akik még tinédzserek voltak, amikor találkoztak a The Beatles énekesével. John Lennon az 1969-1970-es tél egy részét töltötte a Dánia nyugati partjainál lévő kisvárosban, Vustban.

„A felvétel nagyon különleges, mert egy beszélgetést rögzít, mely egy sajtótájékoztató után a négy iskolásfiú és néhány újságíró között zajlott. John Lennon eljátszott nekik néhány dalt” – mondta Alexa Bruun Rasmussen.

Az egyik dalt, a Radio Peace címűt korábban még soha nem mutatták be.

„Van benne egy kicsi a dán történelemből, és kihallható belőle, hogy John Lennon jól érezte magát Dániában, talán mert itt békén hagyták”– tette hozzá az aukciósház képviselője.

Szalagon a béke üzenete

Lennon 1969 decemberének végén Yoko Onóval együtt látogatott Dániába, hogy időt töltsenek Ono korábbi kapcsolatából született lányával, Kyokóval, aki akkoriban az apjával élt Jütland északi részén. A néhányhetes látogatás kezdetben észrevétlenül telt, majd amikor kiderült, hogy a sztár az országban tartózkodik, Lennon sajtótájékoztatót tartott.

A négy fiatal egy véletlen eseménysorozatnak és a rossz időjárásnak köszönhetően került abba a helyzetbe, hogy informálisan meginterjúvolja a sajtótájékoztató után Lennont.

A mindössze néhány hónappal a Beatles feloszlása előtt készült hangfelvételen a tinik elsősorban békeaktivizmusáról kérdezték a zenészt.

„Az árveréssel tovább akarják adni az üzenetet, amelyért John Lennon kiállt” – mondta Bruun Rasmussen. Hozzátette: a felvétel régimódi bájához hozzátesz az is, hogy meghallgatásához egy régi kazettás magnóra van szükség.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár