2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Jelentkeztek a Klimt-festményt 1997-ben ellopó tolvajok

2020. január 22. 13:07 MTI

Két férfi bevallotta, hogy ellopta egy olasz galériából, majd később visszavitte oda Gustav Klimt Bildnis einer Frau (Egy hölgy arcképe) című festményét.

Az olasz műkincsrablások egyik legrejtélyesebb esetére derült fény: művészettörténészek a múlt héten megerősítették, hogy Klimt Bildnis einer Frau című 1916-17-ből származó festménye került elő a piacenzai Ricci Oddi kortárs művészeti galéria falának egy üregéből, a képet 23 évvel ezelőtt lopták el a galériából.

A The Guardian brit napilap szerint az olasz rendőrség kihallgatott két férfit, akik vélhetően egy banda tagjai voltak, amely Piacenzában és környékén több tucatnyi rablást hajtott végre.

A férfiak először a Libertà című olasz lap újságírójának, Ermanno Marianinak címzett levélben vallották be, hogy ők voltak az 1997-es műkincsrablás elkövetői.

Mariani évekkel ezelőtt ismerte meg az egyik férfit egy másik bűncselekmény elkövetőjeként. Az újságíró az után kapta a levelet, hogy két kertész decemberben megtalálta az elrejtett festményt, mikor a borostyánt fejtették le a galéria épületének faláról.

A kertészek egy fémlapot találtak a borostyán mögött, amely egy üreget takart, ahol egy műanyag zsákban elrejtve pihent a festmény.

A levélben az elkövetők azt írták Marianinak, hogy a 60 millió euró (20 milliárd forint) értékű képet 1997 februárjában lopták el és azt állították, hogy "a városnak szánt ajándékul" adták vissza.

A két elkövető egyike három éve már állítólag bevallotta az újságírónak a lopást, és arra kérte, hogy szervezzen neki egy egyezkedést a nyomozókkal.

Az elkövetők ügyvédje, Guido Gulieri szerint a férfiak már négy éve visszaadták a képet, de ennek homályos részletei mellett az sem derült ki, hogy az eltelt évek alatt hol volt a festmény. Az ügyvéd annyit közölt, hogy védencei bevallották a lopást, de nem hittek nekik.

A festményt Mariani szerint bizonyosan nem végig a falban található üregben tartották, mert akkor megrongálódott volna az eltelt sok év alatt. A szakértők szerint azonban kisebb sérüléseken kívül a műkincset semmilyen nagyobb károsodás nem érte.

A Klimt-portrét 1997-ben egy piacenzai kiállításon akarták bemutatni az után, hogy kiderült a festmény az egyetlen "dupla" Klimt-kép, ugyanis a művész egy korábbi munkájára, egy fiatal nő portréjára festette rá. A szenzációs felfedezés után a festményt még a kiállítás megnyitója előtt ellopták.

A nyomozás szerint a tolvajok horgászzsinórral akasztották le a képet a falról, és a nyitott tetőablakon keresztül csempészték ki a galériából, majd lefejtették a keretről.

Bár a bűncselekmény elkövetésének indítékai nem világosak, a beismerésre valószínűleg azért szánták rá magukat, mivel bíztak abban, hogy 20 év után a tettük elévült, és nem csukják le őket.

Mariani szerint az egykori képlopás sok hasonlóságot mutat korábbi bűncselekményekkel, például 300 kézirat elrablásával a piacenzai Passerini-Landi könyvtárból 1984-ben. A könyvtárban átalakítási munkák folytak, úgyhogy könnyen el tudták lopni a kéziratokat - emlékeztetett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár