2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Három évet is kaphat, aki a lengyeleket a náci bűntettekben való bűnrészességgel vádolja

2016. augusztus 17. 09:45 MTI

Varsó büntethetővé tenné azokat, akik a lengyel nemzetet felelőssé teszik a náci Németország által elkövetett bűntettekért, kiküszöbölve ezzel egyebek között a nyugati sajtóban a náci német megsemmisítőtáborokkal kapcsolatban gyakran használt "lengyel haláltáborok" kifejezést.

Az erre vonatkozó tervezetet hamarosan a parlament elé terjesztik - jelentette be a keddi kormányülést követő sajtóértekezleten Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter. Az új előírásokkal a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetéről (IPN) szóló törvényt módosítanák, így az IPN ügyészei büntetőjogi eljárásokat indíthatnak majd azok ellen, akik "nyilvánosan és a tényeknek ellentmondva" Lengyelországot, illetve a lengyel nemzetet a nácik bűntetteiben való bűnrészességgel vádolják, vagy "kirívóan csökkentik e tettek valódi elkövetőinek felelősségét".

A lengyel igazságügyi tárca már februárban előterjesztett egy hasonló tervezetet. Az akkori változat pénzbírsággal vagy 5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtotta volna az ilyen tettet. A kormány által kedden elfogadott változat három évre csökkenti a kiróható börtönbüntetés felső határát. A tervezet emellett polgári jogi eljárás kezdeményezését is lehetővé tenné az ilyen ügyekben, mégpedig a Lengyelország jó hírnevének védelmével foglalkozó civil szervezeteknek.

Az új szabályozás egyaránt vonatkozna a lengyel és külföldi állampolgárokra, "függetlenül a tett elkövetésének helyszínén érvényes előírásoktól". Nem számítana bűntettnek viszont, ha ezt "művészeti vagy tudományos tevékenység keretében" követnék el. Az előterjesztők a törvénymódosítások révén mindenekelőtt a nyugati sajtóban néha alkalmazott fordulatok használatát akarják korlátozni, például a "lengyel koncentrációs tábor" típusúakét.

A lengyel diplomácia több éve próbálja felhívni a nemzetközi közvélemény figyelmét arra, hogy az ilyen megnevezés sértő és ellentmond az igazságnak, mert a táborokat a náci németek hozták létre a megszállt Lengyelország mai területén. A lengyel nagykövetségek 2009 és 2015 között több mint hatszáz alkalommal tiltakoztak ehhez hasonló megfogalmazások miatt, főleg az amerikai, a brit és a német lapok szerkesztőségeinél. Az esetek többségében a lapok helyreigazítást tettek közzé vagy bocsánatot kértek, a szóhasználaton azonban gyakran ezt követően sem változtattak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár