2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Halászhajók is mentették a szövetséges katonákat Dunkerque-nél

2022. május 26. 20:20 Csernus Szilveszter

A  második világháború egyik egyedülálló eseménye az 1940 május–júniusi dunkerque-i evakuáció, amely során 11 nap alatt több mint 338 ezer szövetséges katonát sikerült a zömmel polgári használatú, soknemzetiségű hajórajnak a La Manche túlpartjára menekítenie. A német vezetés hibája nélkül mindez nem valósulhatott volna meg: az addig lehengerlő tempóban menetelő Wehrmacht- és SS-páncélosoknak megálljt parancsoltak. Máig rejtély övezi, hogy mi késztette erre a döntésre a Führert.

Dover, 1940. május 31.
Brit katonák érkeznek Doverbe 1940. május 31-én egy romboló fedélzetén

Az igazi Blitzkrieg és a kelepce

Az 1940-es év tavasza és nyara világtörténelmi jelentőségű volt: a német hadigépezet alig több mint egy hónap alatt véghez vitte mindazt, amit az első világháború négy évének mérhetetlen emberi és anyagi áldozatai árán sem sikerült.

Az 1939. szeptemberi hadüzenet óta a német és a francia hadviselők farkasszemet néztek egymással a Rajna, illetve a Maginot-vonal biztonsága mögül; ez volt az ún. „furcsa háború”. A vihar előtti csendet a Norvégia és Dánia elleni német támadás törte meg 1940 áprilisában, ahol a stratégiai fontosságú Narvik kikötőjéért folytatott harcból már a brit és francia haderők is kivették részüket, de a birodalmak igazi összecsapása csak ezután következett.

A Sárga Tervnek (Fall Gelb) megfelelően május 9-10-ének éjjelén a német csapatok megindították a nyugati villámháborút, mégpedig a Benelux-államokon keresztül. A francia és a brit seregek gyorsan az ismét Németország áldozatául eső Belgium segítségére siettek, így – hasonlóan 1914-hez – nem a jól védett francia-német határ lett a fő hadszíntér.

A Wehrmacht napokon belül keresztülgázolt Belgium nagy részén és a páncélosok Északkelet-Franciaországban találták magukat. A kezdeményezés a német Panzereknél volt, akik akkor valóban indokolttá tették a villámháború elnevezést.

Május 14-én már érezhetett valamit a brit hadvezetés, amikor a rádióban beolvasottak értelmében minden 9 és 30  méter közötti hosszúságú, motormeghajtású hajó tulajdonosát azok két héten belüli bejelentésére kötelezték a Tengernagyi Hivatalnál. Ám ekkor a brit erők még nagyobb csatába sem bonyolódtak, Őfelsége kormánya még csak nem is gondolt a visszavonulásra.

Közben a maradék belga erők (köztük királyuk, III. Lipót), a Brit Expedíciós Hadsereg (British Expeditionary Force – BEF) zöme és több francia hadosztály is Flandriában gyülekezett, hogy feltartóztassa a német offenzívát, mikor a nyugati irányba törő német páncélosok egyszerre csak bekerítették őket.

Tíz nappal az invázió kezdetét követően, 1940. május 20-án a Heinz Guderian parancsnoksága alá tartozó 2. páncéloshadosztály Noyelles-nél elérte a francia tengerpartot, ezzel elvágva a flandriai szövetséges erőket Franciaország többi részétől. Guderian erői több mint 70 kilométert tettek meg aznap, mire kiértek a már az első világháborúban hírhedtté vált Somme folyó torkolatához.

A bekerített szövetséges erők napjai innentől meg voltak számlálva. Az újdonsült brit kormányfő, Sir Winston Churchill alig tíz napja – éppen a nyugati német támadás napján – foglalta el a bársonyszéket, mire első megmérettetésére sor került.

Churchill habozás nélkül fölvette a kesztyűt és belekezdett a játszmába: a bekerítés napján elrendelte minden komp, kereskedő-, vitorlás és halászhajó azonnali összeírását Anglia tengeri és folyami kikötői körül. Ám ekkor a kimenekítés még csak mint vészforgatókönyv szerepelt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár