2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Emlékházzá alakul Dombóvár egykori zsidó iskolája

2020. október 1. 14:58 MTI

Emlékházat és kiállítóhelyet alakít ki az egykori zsidó iskolából Dombóváron a helyi Magyar-Izraeli Baráti Társaság - közölte a szervezet elnöke az MTI-vel.

Rostás Zoltán elmondta, hogy a dombóvári zsinagóga mellett álló 140 négyzetméter alapterületű épületet közművesítik, teljes körűen felújítják, és két kiállító teret hoznak benne létre.

Az átalakítást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 10 millió forintos támogatásával végzik, a társaság 14 millió forintot fordít az épületre - tette hozzá.

Az 1861-ben épült ház 1944-ig a zsidó hitközség iskolája volt, a holokauszt - és a hitközség megszűnése - után imaházként működött.

Az épület egyik helyiségében Riesz József zsidó származású dombóvári orvosnak állítanak emléket, a másikban negyedévente a zsidóság és más, sérelmet szenvedett népek történetével foglalkozó, tematikus kiállításokat terveznek - mondta az elnök.

Riesz József (1880-1944) Dombóvár tisztiorvosa, a helyi önkéntes mentő egyesület alapítója és a dombóvári vöröskereszt elnöke volt.

A szegények orvosának nevezték, mert a legszegényebbeket ingyen gyógyította. 1944. június 26-án zsidó származása miatt deportálták, visszaemlékezések szerint a súlyosan beteg orvos már a deportáltakat szállító vagonban meghalt.

Nevét 1947-től utca viseli Dombóváron, mellszobra a városi kórház előterében látható. Az emlékházban orvosi szobájának berendezései kapnak helyet, tevékenységével kapcsolatos dokumentumokat állítanak ki.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár