2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Előkerült a középkori Kolozsvár egyik kapujának alapja

2019. szeptember 16. 10:23 MTI

Kolozsvár egyik középkori városkapujának az alapját találták meg az egykori Wesselényi, ma Regele Ferdinand úton végzett felújítási munkálatok során.

A középkori Kolozsvár északi kaputornyának alapjai a Főteret a vasútállomással összekötő úton a kolozsvári főposta épülete előtt váltak láthatóvá az elmúlt napokban, amint az út egyik oldalán felbontották a burkolatot. A városvezetés tíznapos régészeti feltárást engedélyezett, arra hivatkozva, hogy a fontos közlekedési útvonalat nem lehet hosszú időre lezárni.

A feltárást végző Sorin Ilie Cociş, a kolozsvári régészeti intézet régésze az MTI-nek elmondta: nem volt számukra ismeretlen, hogy itt állt az egykori Híd-kaputorony, de annak pontos helye és az alap pontos méretei eddig nem voltak ismertek. Az ásatás során azt is megállapították, hogy a kaputornyot római kori falmaradványokra építették.

A középkori Kolozsvár polgárai egy 1405-ben kapott kiváltságlevél alapján kezdhették el a várost körülvevő védőfal építését. A munkálatokat Mátyás király uralkodása idején, a király támogatásával fejezték be.

A mintegy három kilométer hosszú, négyszög alakú várfalra hat helyen építettek kaput. A 18-19. században a kaputornyok mindegyikét lebontották. Az északi kaputorony alakja ismert, hiszen lebontása előtt, 1860 körül Veres Ferenc kolozsvári fotográfus megörökítette.

Sorin Ilie Cociş elmondta: a most feltárt falmaradványokat konzerválják és betemetik. Körülbelül egy hónap múlva hasonlóan járnak el azokkal a falmaradványokkal, amelyek az út másik sávja felbontása után válnak láthatóvá.

Hozzátette: várhatóan az útburkolat festésével jelölik meg az egykori kapubástya helyét, és a posta épületére egy bronzplakettet is helyeznek, amelyen megmutatják, hogy nézett ki a város egykori északi kapubástyája.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár