2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Elkapta a lövészároklázat, majd a somme-i csatában sebesült meg a Micimackó írója

2021. január 18. 12:34 MTI

139 éve, 1882. január 18-án született Londonban Micimackó "szülőatyja", A. A. (Alan Alexander) Milne. A Micimackó Magyarországon 1935-ben jelent meg Karinthy Frigyes humort sugárzó magyarításában, szinte minden létező nyelvre lefordították, még eszperantóra és latinra is. Az utóbbi a magyar születésű, végül Brazíliában letelepedett Lénárd Sándor műve, és máig egyetlen latin nyelvű könyvként szerepelt a New York Times bestseller-listáján.

A skót származású író a tanár szülei által alapított londoni iskolába járt, majd Cambridge-ben tanult matematikát (élete végén a Micimackó kéziratát a kollégium könyvtárára hagyományozta). Első irodalmi próbálkozásai a Punch szatirikus hetilapban jelentek meg, tanulmányai befejeztével a lapnál helyezkedett el.

Milne ismert pacifista volt, az első világháború kitörése után azonban besorozták (a francia fronton szerzett élményeiből született 1934-ben a háborút elítélő Peace With Honour című műve), a Somme-i csatában is részt vett, ahol 1916. július 7-én megsérült. Korábban egyébként a legtöbb katonához hasonlóan a tetvek által terjesztett fertőző betegséget, a lövészároklázat is elkapta.

A sikert 1924-ben kiadott Amikor még kicsik voltunk és az 1927-es Hatévesek lettünk című verseskötet hozta meg számára. A világhírnevét és a halhatatlanságot a minden korosztály számára alapolvasmányt jelentő, könyv alakjában 1926-ban napvilágot látott Micimackónak köszönheti. Micimackó (angolul Winnie the Pooh) "hivatalos születésnapja" is ismert: Christopher Robin (vagyis az író fia) 1921. augusztus 21-én kapta első születésnapjára játékmackóját.

A folytatás, a Micimackó kunyhója 1928-ban jelent meg, a Micimackó-könyvek elmaradhatatlan kísérői Ernest H. Shepard illusztrációi. Milne 1952-ben megbetegedett, hátralévő éveit mozgássérülten élte le sussexi otthonában, ahol 1956. január 31-én halt meg.

A Micimackó Magyarországon 1935-ben jelent meg Karinthy Frigyes humort sugárzó magyarításában, szinte minden létező nyelvre lefordították, még eszperantóra és latinra is. Az utóbbi a magyar születésű, végül Brazíliában letelepedett Lénárd Sándor műve, és máig egyetlen latin nyelvű könyvként szerepelt a New York Times bestseller-listáján. A Micimackót számtalanszor vitték színpadra, Walt Disney rajzfilmet készített belőle - sőt, a Disney-cég 2001-ben 240 millió fontért 2026-ig, a szerzői jog lejártáig teljes egészében megszerezte a népszerű mesehőssel kapcsolatos rajzfilmkiadási és egyéb jogokat.

A világ legnépszerűbb medvéjének csillaga van a hollywoodi hírességének sétányán, Budapesten utcát neveztek el róla. A Micimackó a múlt század legnépszerűbb regényei közül a tizenhetedik, idehaza A Nagy Könyv című olvasásnépszerűsítő mozgalomban bekerült a legjobb tizenkettő közé.

A csekély értelmű medvebocs és barátai, Nyuszi, Malacka, Kanga, Zsebibaba, Tigris, Füles és Bagoly természetesen emberi karakterek, a Százholdas Pagonyban zajló történetekben magára és embertársaira, kissé nevetséges erényeikre és nemkívánatos gyarlóságaikra ismerhet az olvasó.

Számos ország a tanrendjébe is bevette Milne művét, amely filozófiai értekezéseket is ihletett. A Micimackó első kiadása 1995-ben 6750 fontért kelt el egy árverésen, az eredeti illusztrációkért 2008-ban 370 millió forintnak megfelelő összeget fizettek. Milne ismert volt színpadi szerzőként is, több mint huszonöt színdarabja született, számos regényt, novellát és verset írt, a Micsoda négy napból Angliában film készült.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A. A. Milne fia, Christopher Robin eredeti plüssállatai: Tigris, Kanga, Micimackó, Füles és Malacka. Zsebibaba is az eredeti játékok közé tartozott, ő azonban az 1930-as években egy sussexi gyümölcsösben elveszett. Nyuszi és Bagoly nem plüssállatokon alapultak, míg Ürge a Disney-féle adaptáció újítása volt. (kép forrása: Wikimedia Commons)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár